Még nagyobb gazdaságfejlesztési támogatást kap a kárpátaljai magyarság

Elérte a 17 milliárd forintot a kárpátaljai magyarságnak a magyar kormány által az elmúlt két év során nyújtott gazdaságfejlesztési támogatások összege, de tekintettel a jelenlegi nehéz helyzetére a magyar közösség jövőre az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat – jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Beregszászon.

Magyar Levente a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán részt vett a magyar kormány által támogatott Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Program újabb mezőgazdasági pályázatkiírása közel 800 nyertesével közösen tartott szerződés-aláírási ünnepségen.

A nyertes magyar vállalkozókat köszöntő beszédében az államtitkár örvendetesnek nevezte, hogy többedik alkalommal írnak alá szerződést támogatásában részesülő kárpátaljai magyar vállalkozókkal.

A szülőföldön maradást és a gazdasági életben való boldogulást a magyar állam forintmilliárdokkal támogatja Kárpátalján, így mostanra elérte a 17 milliárd forintot, ukrán pénznemben az 1,7 milliárd hrivnyát a kárpátaljai magyar vállalkozásoknak juttatott támogatások összege – tette hozzá. Hangsúlyozta, „tekintettel a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetére, ez a program 2019-ben bővülni fog, az eddiginél is nagyobb támogatásra számíthat a közösség.”

Magyar Levente sajnálatosnak nevezte, hogy az ukrán hatóságok támadást intéztek az Egán Ede gazdaságfejlesztési program ellen, olyan „valótlanságokat terjesztve, hogy itt valamiféle szeparatista törekvések finanszírozásáról van szó.”

„Szeretnék mindenkit megnyugtatni, a programmal szemben több mint fél éve folyó vizsgálat odáig sem jutott, hogy akár egyetlen konkrét gyanút megfogalmazott volna, ami egyértelműen bizonyítja, a híresztelések teljességgel alaptalanok” – hangsúlyozta Magyar Levente. Emellett – folytatta – az elmúlt időszakban a kárpátaljai magyar közösségtől több szerzett jogot is megpróbáltak elvenni.

„Szeretném arról biztosítani önöket, hogy az anyaország önök mögött áll a jogaikért folytatott küzdelmükben, és – hangsúlyozom – nem állhat elő olyan helyzet, amelyben a magyar kormány magukra hagyná önöket, vagy kihátrálna önök mögül, ez elképzelhetetlen” – szögezte le, megjegyezve: minél nagyobb a baj, annál nagyobb mértékű a támogatás.

A külgazdasági és külügyi tárca államtitkára hangsúlyozta: „Ha van ország, ha van nép, amelyik érdekelt abban, hogy Ukrajna erős legyen, az Magyarország és a magyar nép, hiszen minél erősebb, gazdagabb, szuverénebb és függetlenebb Ukrajna, annál jobb Magyarországnak, annál jobb a kárpátaljai magyarságnak.” Magyarország azt kívánja, hogy Ukrajnának sikerüljön legyőznie a nehézségeket, leküzdenie a kihívásokat, amihez továbbra is minden támogatást megad, és csak annyit kér, hogy a kárpátaljai magyarság békességben, jogait megtartva élhessen – húzta alá Magyar Levente.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője beszédében köszönetet mondott Magyarországnak, a magyar kormánynak, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak azért, hogy határozottan kiáll a kárpátaljai magyarság mellett. Hozzáfűzte, a kárpátaljai magyar közösség iránti bizalom jele volt, hogy a magyar kormány elindította a gazdaságfejlesztési programot Kárpátalján.

Hogy ez a bizalom nem volt alaptalan, azt a kárpátaljai magyarság azzal bizonyította, hogy ebben a számára nehéz időszakban is élni tudott a felkínált lehetőséggel, illetve, hogy Kárpátalján van elegendő magyar vállalkozó, aki fejleszteni akarja vállalkozását a maga, családja, Kárpátalja és Ukrajna javára – mondta.

A KMKSZ elnöke megköszönte a pályázóknak a bátorságot, hogy részt vesznek a gazdaságfejlesztési programban annak ellenére, hogy az ukrán hatóságok igyekeznek megfélemlíteni a magyar vállalkozókat sajtótámadásokkal és sokuk beidézésével kihallgatásra. Úgy vélte, az ukrán hatalom téves utakon jár, amikor vegzálja a magyar vállalkozókat, hiszen az ő kötelessége lenne a kis- és középvállalkozások támogatása.

Potápi: megduplázza a kormány a kárpátaljai szociális csomag keretét

Megduplázza és majdnem 3 milliárd forintra emeli a kormány a kárpátaljai magyarság támogatását célzó szociális csomag jövő évi keretösszegét – jelentette be Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Potápi Árpád János az MTI kérdésére elmondta: ezzel évente 23-24 ezer embernek tudnak majd segíteni az oktatás, az egészségügy, a média területén, illetve a szociális és kulturális ágazatban.

Az oktatásban azt tudják elérni reményeik szerint, hogy az itt dolgozók száma stabilizálódik, illetve nem csökken tovább. A döntéssel a kárpátaljai magyar pedagógusoknak járó éves támogatás összege az eddigi 270 ezer forintról 500 ezer forintra növekszik majd – jelezte a nemzetpolitikai államtitkár. Hozzátette: ezt egy összegben kapják meg az érintettek.

Jelenleg egy tanár fizetése Ukrajnában havi nettó 30-40 ezer forint, így ez óriási segítség nekik. Kitért arra is, hogy az elmúlt években jelentős volt a tanárhiány, 100-120 tanár hiányzott a kárpátaljai iskolákból, amit idénre sikerült 39-re mérsékelni.

Az államtitkár felidézte, hogy a magyar kormány 2015-ben döntött a kárpátaljai szociális programcsomag bevezetéséről.

Ennek oka elsősorban a 2014 elején kirobbant ukrajnai gazdasági, szociális és társadalmi válság volt, ami rendkívül negatívan hat a kárpátaljai magyar közösségre, helyzetük egyre nehezebb – mutatott rá.

A jelenlegi feszült diplomáciai és bizonytalan ukrajnai gazdasági helyzetben szükségessé vált az eddigi támogatások növelése a kárpátaljai magyar közösség szülőföldön való maradásának, boldogulásának, illetve szociális biztonságérzetének elősegítése céljából – hangsúlyozta az államtitkár.

Kifejtette: a szociális programcsomag részeként 2015 óta külön pályázati rendszer keretében bérkiegészítésben részesítik a magyar nyelvű oktatási és nevelési feladatokat ellátó tanárokat, óvónőket és a munkáját segítőket, a művészeti illetve zeneiskolák magyar nyelven oktató pedagógusait, azokat az egészségügyi dolgozókat akik munkájukat magyar nyelven látják el. Támogatják a magyar nyelvű nyomtatott vagy elektronikus médiában tevékenykedő újságírókat, és a munkájukat segítő személyeket, szakmai tevékenységüket magyar nyelven végző művelődésszervezőket és könyvtárosokat, valamint a szakmai tevékenységet magyar nyelven végző színészeket, előadóművészeket, és a munkájukat segítőket – jelezte Potápi Árpád János.

A programon belül segítik a magyar óvodás és kisiskolás gyermekek étkeztetését, valamint 2015-től a kárpátaljai egyházi személyeket és hitoktatókat, akik magyar, illetve szórvány gyülekezetekben magyar nyelven szolgálnak.

Az összeget évről évre növelték, 2015-ben 791 millió forint volt, amelyet 2016-ban 931 millióra, 2017-ben 1,2 milliárdra, idén 1,37 milliárdra emeltek, utóbbi pályázatok feldolgozása jelenleg is zajlik. Jövőre a költségvetés 1,4 milliárdot irányzott elő, amit 3 milliárdra növelnek.

Potápi Árpád János úgy fogalmazott: a kormány ezzel a lépésével is támogatni kívánja a magyar közösséget, amely pillanatnyilag a legnehezebb helyzetben a van a Kárpát-medence és a világ magyarsága közül.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »