Még egy indok arra, hogy Robert Kaliňáknak miért nem lett volna soha szabad miniszterré válnia

Tételezzük fel csak egy pillanatra, hogy az ország igazgatásában tényleg a korrupció a legnagyobb probléma (nem az, de így vagy úgy sok ember úgy gondolja, hogy ehhez kell igazodni, és a korrupció elleni harccal nem ronthatunk el semmit). Amennyiben a korrupciót fontos dolognak tartjuk, amivel le kell számolni, akkor az utóbbi hetekben hellyel-közzel okunk lehetne az optimizmusra.

 

Kaliňák már csak a halvány árnyéka annak a régi önmagának, amikor még úgy gondolta, hogy számára minden lehetséges azzal, hogy körbebástyázta magát saját embereivel. Ha hivatalosan el is bukik, fellélegezhet az a több tízezer rendőr és állami hivatalnok, akik olykor-olykor feltettek néhány kérdést arra vonatkozóan, hogy érdemes-e naponta munkába menniük azért, hogy aztán szégyenkezzenek az állam irányítása miatt.

 

Tomáš Durcker egészégügyi miniszter reménykeltő a tekintetben, hogy az állami egészségügyi bizniszben legalább meghallotta az alapvető illendőség iránti segélykiáltást.

 

Mindezt annak ellenére, hogy az új miniszter garantáltan csalódást fog okozni mindenkinek, aki arról álmodott, hogy nyilvánosságra hozza az egészségügy fekete könyveit  azok nevével együtt, akik tehetnek arról, hogy napjainkban a pácienseknek saját maguknak kell hordaniuk a WC-papírt a kórházba.

 

Drucker politikailag túlságosan tehetséges ahhoz, hogy tudja, a tolvajok felkutatásával és üldözésével néhány napig a közvéleményben szerepelhet, de később egy ilyen háború felőrölné.

 

(…)

 

Amennyiben önmagától el nem indul mentőhelikopterrel Kassára, hogy megünnepelje Paška születésnapját, és nem kezd szirénázó mentőkocsival munkába járni, őszre számolhatunk vele a politikusok népszerűségi ranglistáján.

 

(…)

 

Amíg Szlovákia nem talál egy olyan politikusokból és szakemberekből álló csapatot, amelyik gyökeresen megváltoztatná a szabályok megteremtését a Közbeszerzési Hivatal működésével együtt, addig a fő probléma megmarad. A szlovák törvények és szokások úgy kerültek felépítésre, hogy azok bonyolítsák a tisztességes hivatalnokok életét, míg a parazitáknak határtalan lehetőséget adjanak a manipulációra.

 

Amennyiben az ország irányításában a legfontosabb probléma a korrupció, akkor az ellene irányuló harcban a közbeszerzést a bürokrácia iparától, valamint a szövevényes, zagyva paragrafus-tákolmányoktól kéne megtisztítani.

 

És mégis kinek kellene ezt a kormányból véghez vinni? Kitől várják a kezdeményezést?

 

A programnyilatkozatban erről egy szó sem esett.

 

Az utolsó három hónapban nyíltan egyetlen koalíciós politikus sem érintette a témát.

 

És azt, akinek ezt az egészet a kormányban intéznie kellett volna,  úgy hívják, Robert Kaliňák.

 

DenníkN – Konštantín Čikovský: Ešte jeden dôvod, prečo sa Robert Kaliňák nikdy nemal stať ministrom

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »