Még csökkent is a közmunkások bére

Nemhogy növekedni, csökkenni fog a bérük. Egyértelműen ők a bérpolitika vesztesei.

A jövő évi 15 százalékos emelés szélesre nyitja az ollót a versenyszférában elérhető legkisebb bér és a közfoglalkoztatottak járandósága között. A kormány még nem döntött arról, jövőre megemeli-e az utóbbiak keresetét.

A bérek idei tempós növekedéséből a közfoglalkoztatottak semmit sem érezhettek, sőt az ő fizetésük még csökkent is – írja a Világgazdaság. 

Miközben a nemzetgazdasági bruttó átlagkereset 6,1 százalékkal, 256 ezer forintra emelkedett január és szeptember között, a KSH adatai szerint a közfoglalkoztatottak átlagbére ugyanebben az időszakban 1,2 százalékkal, 79 ezerre csökkent tavalyhoz képest.

A nagy különbség fő oka, hogy a kormány az idén nem emelte, csupán az inflációval korrigálta a közfoglalkoztatottak bérét. Arról egyelőre még nem született döntés, hogy jövőre emelik-e a fizetésüket – tudta meg a lap a Belügyminisztériumtól. Ha nem, akkor a korábbiakhoz képest jelentősen lemarad a közmunkások keresete a minimálbértől, amely a nemrég kötött bérmegállapodás alapján jövőre 15 százalékkal emelkedik.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »