Medián: csökkent a Fidesz támogatottsága

A HVG megbízásából készített kutatásból kiderült, hogy a választani tudó, biztos szavazók körében a januári 53 után februárban 46 százalékon állt a nagyobbik kormánypárt. Ebben a vizsgálat körben a Jobbik (25 százalék), az MSZP (12 százalék) és a DK (9 százalék) támogatottsága is nőtt.
Egy hónap alatt 54-ről 60 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint ma Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok – olvasható még a hvg.hu-n.
Jelenleg a kormány munkájával elégedettek aránya 39 százaléka, a szám tavaly novemberben 45 százalékos volt. Eközben a Fidesz elutasítottsága három hónap alatt 35-ről 41 százalékra nőtt. A honlapon az is olvasható, hogy akik 2014-ben a Fideszre szavaztak, közülük minden tízedik ma már “semmiképp” nem választana így.
Közölték azt is: a lakosság 73 százaléka továbbra is támogatja Magyarország EU-tagságát. Az EU-pártiak aránya a Fidesz-szavazók körében pedig 78 százalékos.
(MTI)


Forrás:szebbjovo.hu
Tovább a cikkre »