A horgászás gyönyörű sportág, kellemes szórakozási lehetőség. Rabjává tudja tenni az embert úgy, hogy észre sem veszi. Eső, fagy, hőség nem riasztja vissza, menni kell. Vár a pihenés, a haverok társasága és persze várnak a halak.
Mi a szép a horgászásban? A horgász erre nem tud felelni. Minden szép, mondja. De talán az élmény. Az, amikor az ember húzza kifelé a halat és közben reszket a térde, no, az talán szép. Azért megéri. Megéri akkor is, amikor az általad elkészített halat falatozza a család, de úgy, hogy közben szopogatja mind a tíz ujját is.
Persze leginkább akkor éri meg, amikor olyan szép halat fogsz, hogy látod a haverok arcán a sárga irigységet. Dicsekednél vele otthon is a kocsmában, de visszatart a szerénységed, várod, hogy majd a haverok terjesztik helyetted. Dehogy terjesztik! Ilyenkor nagy a hallgatás a részükről, sőt azt suttogják egymás fülébe, hogy – „Bolondnak bolond a szerencséje”.
Ebből tudod, hogy szép volt a halad.
A szociban Fülek környékének kedvelt horgászhelye volt a víztározó Nagydarócon. A körülbelül tizenöt hektárnyi vízfelület kellemes helynek bizonyult, tóvízi halak minden fajtájával és kapitális halak kifogásának nagy lehetőségével bőven ellátva. Volt benne még harcsa is. Itt pihent hétvégén az emberfia, körülülték a tavat, jutott belőlük mindenhova.
Egy vasárnap délelőtt történt. Kegyetlenül meleg volt, a nyári nap ontotta a hőt, eltippadt a nép. A víz „döglött” volt, ami azt jelentette, hogy nem fogott reggeltől senki semmit. Van ilyen, nem is csinált ebből senki problémát, szunnyadtak. Annyiból kellemetlen a hőség, hogy fa, vagy bokor nincs sehol a vízparton, ami egy kis árnyékot adna. De nem baj, a horgász nem azért megy horgászni, hogy megijedjen a naptól. Szemébe húzza a sapkáját és „szovel”.
Tizenegyre járhatott az óra, amikor megjelent a gáton egy későn érkező horgász. Nagyhassal, nagykalapban, nagyhanggal köszöntötte a népet. Láthatóan ismerte őket.
– Mivan babáim, megy-e a hal, megy-e?
Ébredezett a nép. Legalább valami színfolt a hőségben.
– Mivan te, úrigyerek. Ilyenkor kell jönni?
– Látom, hogy reggel óta nem fogtatok semmit. Szerencsétlen társaság. Miféle halászok vagytok tik? Nem tudtok tik semmit. Majd engem nézzetek meg. Bedobom, oszt egy negyedórán belül megfogom a halat.
– Azt lesheted. Nagyon úri csávó vagy megint. – morgott a társaság.
Többen nem ismerték, kérdezték, ki ez az idegesítő alak? Füleki roma gyerek, a Kovosmaltban dolgozik, de nagyon tud dolgozni. – jött a válasz.
– No, majd meglátjátok, úri társaság. Majd leshettek. Halászni tudni kell, babáim. – bedobta, a társaság elszunnyadt megint.
Tíz perc múlva talpon voltak.
– Nézd már, „basszomszentji”, nem megfogta? Nem hiszem el.
– Mondtam nektek, igaze? Mondtam nektek, hogy nem tudtok tik halászni. Mondtam nektek, hogy megfogom, igaz-e? Tanulhattok úri társaság.
– Szerencséd volt.
– Mit szerencséd volt. Ez nem szerencse, ez tudás, babáim. Nemsokára megfogom a másikat is, majd figyeljétek.
No, netuddmeg azt a férfias morajt, ami végigfutott a népen. Persze volt, aki vissza elszunnyadt, de a többség már kijózanodott és figyelt. Még megfogja a marhája.
– Megfogom babáim, oszt megyek haza, mert tyúklevest főzött az asszony. Azt meg nagyon szeretem. Mondta, hogy ha délre hazaérek, mind a két boncát megehetem. Nem hagyom ki testvér, meglesz a másik halam is.
– Nagy a szád.
No, emberünk megfogta a másikat is. Megtörtént, amit senki se hitt volna.
– Mondtam, igaz-e, hogy nem tudtok tik semmit. Nézzétek meg, hogy kell halászni. Az nem nikkel, azt tudni kell. Összepakolok, oszt megyek haza babáim. Szevasztok.
Nem nagyon válaszolt itt senki neki. Amikor elment, mondták egyesek halkan:
„Bolondnak bolond a szerencséje.”
Hát, ez ilyen. Soha nem felejtem el. A horgászás ez ilyen.
A történethez hozzátartozik hogy nem fogott ott aznap senki semmit.
Mede Géza
Kép: A szerző felvétele
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
