Meddig marad az esős idő?

Kedd estig a Kárpát-medence időjárását egy észak felől fölénk helyeződő magassági hidegcsepp alakítja, a felhőzet jelentős csökkenésére és a csapadéktevékenység tartós megszűnésére kedd délutántól számíthatunk, addig azonban sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is lehet.

Estére a zárt felhőzet és a kiterjedt csapadékzóna a Tiszántúlra húzódik. Eközben a Dunántúlon és a Duna-Tisza közén a képződő gomolyfelhőkből estig elszórtan záporok, zivatarok pattanhatnak ki, majd ezek az esti órákban megszűnnek – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. 

Éjszaka a Tiszántúlon marad a borult idő, de már ott is egyre kevesebb helyen eshet, de a Dunántúlon újra megnövekszik a felhőzet, és elsősorban az ország északi harmadán ismét több helyen eleredhet az eső, záporeső.

Kedden a nap első felében jellemzően erősen felhős lesz az ég, a Dunántúlon, északon és délkeleten délelőtt még több helyen lehet kisebb csapadék, majd délutántól fokozatosan mindenütt megszűnik a csapadéktevékenység, estére az Alpokalján is. Délutántól északkelet felől gyorsan csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen kisüt a nap. Az északias szelet elsősorban nyugaton és az Északi-középhegység térségében kísérhetik erős széllökések, de zivatarok környékén és kedden a Dunántúl északi szélre érzékeny helyein viharos széllökések is lehetnek. Hajnalban az Alföldön foltokban pára, köd is képződhet.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a Dunántúlon 18 és 23, a Dunától keletre 23 és 29 fok között alakul. Az Alpokalján lesz a leghűvösebb, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legmelegebb.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »