Meddig csökken a benzin ára?

Az elmúlt hetekben szerencsére Szlovákiában is elindult az üzemanyag árának lassú csökkenése, ami a világpiaci folyamatokkal van összefüggésben. Szerencsére úgy tűnik, még kedvezőbb lehet a benzin és a gázolaj ára.

A statisztikai hivatal számaiból az derült ki, hogy negyedik egymást követő héten csökkent az üzemanyagok átlagára, a múlt héten egy liter benzin átlagosan 1,829 euróba, egy liter gázolaj pedig 1,861 euróba került.

Hírdetés

A folyamat a szakértők szerint tovább folytatódik az elkövetkező két hétben, ami azt jelenti, hogy nagyságrendileg 1,70 euróért tankolhatunk majd egy liter üzemanyagot.

A csökkenés az olaj árának visszaesésével függ össze, az pedig a recessziótól való félelem miatt kezdett ilyen irányba mozogni, nem utolsó sorban pedig a fogyasztás is csökkent a magas árak miatt, így a piac korrekcióba kezdett. Ettől függetlenül az olaj ára már ismét felfelé fog haladni, de nem olyan mértékben mint korábban az elemzők szerint, s így talán nem kell attól tartanunk, hogy elérnénk a 2 eurós üzemanyagárat. 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »