Meccs nélkül jutott tovább a Fradi

Meccs nélkül jutott tovább a Fradi

Nem kell meccset játsszon a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében a Ferencváros. Doll hosszabbított.

Persze ez nem az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kegyelméből történik, hanem azért, mert a kisorsolt ellenfelet eltiltották. Az albán bajnok Skenderbeu (Szkander bég) bundabotrányba keveredett odahaza, az UEFA néhány kétséges kimenetelű hazai és nemzetközi mérkőzés után indított vizsgálatot májusban a Skënderbeu ellen.

A sorozatban hatodik bajnoki címét besöprő egyesület szerint az UEFA „sportszerűtlenül felfüggesztette egy szezonra a csapatot”, a vádak fogadóirodák információin, valamint szurkolók és a média valótlan állításain alapulnak. Ezért aztán fellebbezett, így került az ügy a nemzetközi Sportdöntőbíróságra.

A svájci Lausanne-ban működő bírói plénum július 6-án, szerdán tárgyalta a Skenderbeu fellebbezését. Hivatalos kommünikéjük szerint a fellebbezést elutasították, így az albán bajnokcsapat nem szerepelhet az európai porondon a 2016-2017-es szezonban.

Azaz a Ferencváros meccs nélkül jutott a BL-selejtezők harmadik fordulójába. A harmadik forduló párosításait július 15-én, a franciaországi Nyonban sorsolják ki az UEFA honlapja szerint. Ugyanitt az is kiderül, hogy a harmadik forduló meccseit július 26-27-én és augusztus 2-3-án játsszák. A Fradinak két párharcot kell megnyernie a BL-főtáblához.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »