Meccs alatt pakolták ki a focisták öltözőjét

Meccs alatt pakolták ki a focisták öltözőjét

Csütörtökön, amíg az Air Energy csapatának játékosai egy felkészülési mérkőzésen összecsaptak az ESMTK csapatával, valaki kirámolta az öltözőket.

Az egyik érintett játékos, Kondorosi Gábor azt nyilatkozta, hogy mire visszaértek az öltözőbe az iPhone-okon kívül minden telefon eltűnt. Ezeket valószínűleg azért hagyhatták a helyszínen, mert sokkal könnyebb lekövetni őket, mint a többi típusú telefont.

De nem csak a készülékeket vitte magával a tolvaj, hanem tusfürdőket, pénzt, sőt még a rágógumit is.

Az eset valószínűleg még a mérkőzés kezdete előtt történhetett, mert egy alkalmazásnak köszönhetően megállapították, hogy többen olyan időpontban voltak online, mikor épp bemelegítettek a pályán.

A gondnoktól megtudták, hogy korábban már hagytak el az öltözőhöz tartozó kulcsokat, zárat mégsem cseréltek. Az ügyben ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás, a tanúkihallgatás pedig pénteken lesz a XX. kerületi rendőrkapitányságon.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »