Maurice Cloche: Páli Szent Vince – Az irgalmasság szentje

Maurice Cloche: Páli Szent Vince – Az irgalmasság szentje

A film kezdetén 1617-et írunk. A harminchat éves Páli Vince lemond a gazdag Gondi családnál betöltött papi és nevelői szolgálatáról, mert kötelességének érzi, hogy a legszegényebbeknek szentelje életét. A biztonságos központból, Párizsból a perifériára, egy kis faluba, Chatillonba kerül plébánosnak.

Chatillonban tíz éve nincs pap, és mintha nem is hiányozna. A templom egy romhalmaz, hívő ide emberemlékezet óta nem tette be a lábát. Egy öregasszony szerint a falu minden lakója elátkozott, Isten régen elhagyta őket. Pestisjárvány tombol, a falu gazdag része védekezésül bezárkózik egy palotába, mulatságba temetkezve igyekszik elfelejtkezni a járványról, a halál vészesen közelgő valóságáról. Chatillonban a rettegés az úr, az élet kitaszítottjaival, akik legjobban kiszolgáltatottak a pestisnek, senki sem törődik.

A világ irgalmatlansága és a krisztusi lelkületű Páli Vince atya feloldhatatlan ellentéte már ekkor megmutatkozik: nem törődve azzal, hogy ő is megfertőződhet, meglátogat egy mindenkitől magára hagyott, beteg asszonyt, de már halva találja. Páli Vince eltemeti, árván maradt kislányát pedig egy ötgyermekes asszony gondjaira bízza. A többség őrültnek tartja, de van, akinek a lelkét megérinti: a falu addig mások szenvedései iránt tökéletesen érzéketlen vezetőjének, valamint unokahúgának, Louise de Marillac asszonynak, aki férje halála után Lujza Mária nővér néven később Páli Vince egyik legfőbb segítője lesz, és megalapítja a Szeretet Leányai Társulatot.

Maurice Cloche filmje Páli Vince személyiségét mutatja be, így mindenekelőtt hangsúlyozza Istenbe vetett bizalmát: azt, hogy feltétel nélkül hisz abban, hogy az Úr segítségével mindent elérhet, amit csak akar, ha van benne kellő alázat és türelem. Mélységes meggyőződése, hogy Istentől kapott küldetése a szegények, a magukra hagyott idősek, a magatehetetlen betegek és az élet perifériájára sodródottak szolgálata. Képtelen elfogadni, hogy a világ olyan, amilyen, vagyis mértéktelenül igazságtalan: a gazdagok élvezik az életet, nem törődve a szenvedőkkel, és ezt a nagy többség az élet természetes rendjének veszi. Velük szemben vallja: „Az élet olyan, amilyenné tesszük.”

A film valóságábrázolása nem egysíkú, nem fehér és fekete. Bár a hivatalos intézmények képviselői közönyösen vagy éppen ellenségesen viszonyulnak Páli Vince törekvéseihez, túlzónak és élettől elrugaszkodottnak tartva azokat, gazdag asszonyok serege segíti karitatív munkáját. A szegényeket sem rokonszenves szereplőként láttatja a rendező: az említett ötgyermekes asszonyon kívül hiányzik belőlük az empátia sorstársaik szenvedései iránt.

A film egyik legfeszültebb jelenetében a Páli Vince által gazdag adományozó segítségével felépített Szent Lázár Kórházban a csonkolt végtagú betegek összeverekednek egy haldokló ágyáért. A fizikai-anyagi szegénységnél súlyosabb a lelki sivárság, amely uralja őket. A verekedő nyomorultak látványától megrémült apáca kétségbeesetten kiált fel: „Hogy szeressem így őket?” Páli Vince is tisztában van azzal, hogy a szegények „minél elhanyagoltabbak és koszosabbak, annál igazságtalanabbak és közönségesebbek”, ezzel együtt vallja: még jobban kell szeretni és tisztelni őket. Pontosan látja, hogy az élet kitaszítottjai gyakran gonoszak, önzők, az egész világra haragszanak, és úgy érzik, Isten is magukra hagyta őket, még ha segítséget kapnak, akkor is. A rengeteg szenvedés során, amin keresztülmentek, eltemették magukban Isten arcát, Páli Vince azonban így is meglátja bennük a szenvedő Krisztust.

Cloche filmje bemutatja azt a drámát is, ami Páli Vince és legszorosabb követői között bontakozott ki: Páli Vince mindig egy lépéssel előrébb járt náluk, és nem volt hajlandó tanácsukat megfogadva a józan észre hallgatni, egyedül saját lelkiismerete, vagyis a benne élő Isten szavát követte, annak engedelmeskedett. Minden tettében az evangéliumot élte, a maga teljességében.

A film drámai csúcspontja, amikor Páli Vince egy házasságon kívül született csecsemőt ment meg a haláltól, és bemutatja a karitatív munkában neki segítő gazdag asszonyoknak. Ők azonban nem a segítségre szoruló, ártatlan és védtelen gyermeket látják benne, hanem a „visszataszító bűn” gyümölcsét. Egyöntetűen elutasítják, hogy gondját viseljék az újszülöttnek, Istenre hivatkoznak, bizonyára ő sem akarja, hogy éljen. Páli Vince haragja ekkor hasonló a jeruzsálemi templomból kufárokat kiverő Jézus haragjához; Isten mindenütt jelen lévő és mindenkire kiterjedő irgalmára hivatkozik: „Amikor az Úr úgy akarta, hogy valaki meghaljon a bűnökért, akkor elküldte egyszülött Fiát. Egy ártatlan gyermek halálát sem kívánta a bűn megváltásáért. Csak gyávák, önzők vagy kegyetlenek teszik magukévá e gondolatot… Tudom, az Úr arra kér engem, mindenki más előtt mentsem meg ezt az ártatlan gyermeket.”

Páli Vince sokakat megmentő szeretetszolgálatának jelentős része a harmincéves háború (1618–1648) idejére esett. A filmben rövid, villanásszerű képsorok mutatják a lerombolt, felgyújtott falvakat, a meggyalázott asszonyokat, megcsonkított holttesteket, a vágtató, halált hozó lovasokat. Az élettelen tájon egy szüleit elvesztő, meztelen kisfiú botladozik, a totális kiszolgáltatottság, egyúttal a mindig újjászülető élet jelképeként is.

Maurice Cloche filmjében az egész életét mások szolgálatának szentelő Páli Vince még földi halála napján is úgy érzi, keveset tett a rászorulókért. Pedig Istenbe vetett feltétlen hitével, irgalmas lelkületével valóban hegyeket mozgatott, a semmiből hozott létre segítő intézményeket a betegeknek, szegényeknek, szüleik által elhagyott gyerekeknek, dolgozni már nem tudó, elgyengült öregeknek, otthonaikból elűzött, földönfutóvá vált menekülteknek – az élet mindenkori kitaszítottjainak.

Páli Szent Vince – Az irgalmasság szentje

(Francia film, 1947., 109 perc)
Rendező: Maurice Cloche
Forgatókönyvíró: Jean-Bernard Luc, Jean Anouilh
Páli Szent Vince: Pierre Fresnay
Marguerite de Gondi: Lise Delamare
Louise de Marillac: Yvonne Gaudeau
Jean Carmet: Portail abbé
Forgalmazza: Etalon Film Kft.

Pális Szent Vince életéről ITT olvahatnak. 

Bodnár Dániel/Magyar Kurír 


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »