Mátyás napot tartottak Csángóföldön (Hunyadi Mátyásra és Mikecs Lászlóra emlékeztek)

Mátyás napot tartottak Csángóföldön (Hunyadi Mátyásra és Mikecs Lászlóra emlékeztek)

Hunyadi Mátyás születésének 575. és királlyá választásának 560. évfordulójára emlékeztek a Bákó megyei Magyarfaluban. Ezzel a rendezvénnyel kapcsolódott a csángó település a Mátyás király-emlékévhez, amelyet a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2018-ra hirdetett meg. Ebből az alkalomból domborművet avattak a magyar iskola előterében, amelyet Hunyadi László szobrászművész készített és Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója adományozott a községnek.

A művet Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának képviselője, Kőrösi Viktor Dávid konzul leplezte le, aki ünnepi beszédében kiemelte a király főbb erényeit és ezeknek fontosságát mindennapjainkban.

Ezen a napon a közösség egy másik nagy magyarra is emlékezett, Mikecs Lászlóra, aki 100 éve született és munkásságával fontos kutatási anyagot jelentetett meg a moldvai magyarságról Csángók című könyvében. A tanár, történész, néprajzkutató, nyelvészről egy nagyméretű képkeretbe foglalt fényképet és leírást helyeztek el. Mindezeket az eseményre meghívott Berszán Lajos kanonok szentelte fel és mondott imát.

 

A rendezvényen Halász Péter néprajzkutató tartott előadást „Mátyás király Moldvában”, illetve „Mikecs László munkássága” címmel. A program a magyarfalusi „Kerek alma falapi” együttes előadásával folytatódott helyi dalokkal és táncokkal. Az együttes büszkén mutatta be a Csoóri Sándor program támogatásával felújított népviseleti ruhatárát. Vendég előadóként Hodorog András klézsei furulyás, a Népművészet Mestere balladákat adott elő kavalon.

Kóka Rozália Magyar Örökség-díjas mesemondó Mátyás király meséket, mondákat és más moldvai gyűjtéseket adott elő.  Kiemelte, hogy Magyarfalu kapcsolatai visszanyúlnak 1969-ig, amikor a legtöbb történetet gyűjtötte az Egy asszon két vétkecskéje című könyvéhez, melynek adatközlője Bogdán Gatu Klára volt.

Meglepetés vendégként Mirk Szidónia-Kata, a Moldvai Magyarság felelős szerkesztője Csíkszeredából tartott rövid bemutatót a havilap jelenlegi helyzetéről. Előadása végén pár újságot osztott szét a magával hozott példányokból.

A gyermekeknek nagy örömet okozott a „Mátyás király aranyszőrű báránya” című bábelőadás, melyet Páll Ibolya hozott el a Gyergyói-medencéből. Izgalmas mesét láthattak az igazságról és hazugságról, melyet az előadó élőzenével kísért. Az előadás a Mátyás király Emlékévet lebonyolító Magyarság Háza jóvoltából kerülhetett Magyarfaluba.

Az ünnepnap talán legfontosabb mozzanata az volt, hogy az egyház elöljárói aznapra engedélyt adtak egy magyar nyelvű mise megtartására, melyen a vendégek mellett a magyarfalusiak is részt vettek szép számban.

Berszán Lajos atya prédikációjában, amelyben saját élményeit elevenítette fel, kitért az anyanyelven való misézés örömeire. A magyarfalusi gyermek és felnőtt kórus szépen csengő helyi nyelvjárásban énekelte a Szent István és Mária tiszteletére szóló templomi énekeket.

Az eseményen a helyi érdeklődők mellett részt vettek érdeklődők Vizántáról, Klézséről, Forrófalváról, Gyimesközéplokról és Marosvásárhelyről is. Civil szervezetek is képviseltették magukat, úgy mint a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége, a Forrófalvi Főnix Kulturális Egyesület, vagy a Magyarországról érkezett Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, amelynek tagjai a szervezés legnagyobb részét vállalták, valamint a Magyar Népfőiskola Collegium, a Szent Lámpások Program és a Csángó Szeretetszolgálat.

Hírdetés

 

A rendezvényt a Bethlen Gábor Alap támogatta, a megvalósításban a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program magyarfalusi oktatói – Kiss Annamária, Bogdán Gatu Klára és Kiss Csaba – segédkeztek.

Cs. Bogdán Tibor 

 

Mátyás király Moldvában

Ötszázötvenegy esztendeje történt, hogy Mátyás királyunk 1467 novemberében megtorló, vagy talán inkább „rendreutasító” hadjáratot vezetett a moldvai fejedelem, Ştefan cel Mare ellen, akit a moldvai csángómagyarok Nagy Estányként emlegetnek. Erre a hadjáratra azért került sor, mert a magyar királyt fölháborította, hogy a moldvai vajda, akit apja, Hunyadi János és maga is többször megsegített a török elleni védekező harcai során, támogatta a magyar király erdélyi ellenzékét. Mátyás nem sokat késlekedett, 1467 őszén hadai élén megjelent Kolozsvár közelében, szétverte a gyülevész sereget, számos erdélyi nemest megfosztott birtokától, hogy azokkal híveit jutalmazza.

Mikor kiderült, hogy az összeesküvésben a moldvai vajda keze is benne volt, Mátyás haragjában azonnal elindult Stefán megbüntetésére, mégpedig hadviselésre igencsak alkalmatlan időben. November végén indult a gyimesi és az ojtozi szoroson át Moldvába. A vajda bevágatta a szorosokat, kidöntette az erdőt, hogy feltartóztassa Mátyás seregét, ő azonban felgyújtatta a torlaszokat, így nyitott magának utat. „Vad és gyönyörű látvány volt a hatalmas tűz – írta később a regényírói fantázia –, az erdő idei harasztja úgy fogta a lángot, mint az olaj. Az első lovak térdig gázoltak a nyirkos pernyében, jobbról és balról már távol recsegett és lángolt az erdőtűz.”

November 19-én Mátyás bevette Tatros és Bákó városát. November 29-én fölégette Románvásárt – itt István béketárgyalást ajánlott, de kiderült, hogy csak az időt akarta húzni –, majd Moldva akkori fővárosa, Szucsáva felé fordult, s útközben feldúlta Németvárat. Ez a kitérő mutatja a hadjárat bűntető jellegét, Mátyás ugyanis módszeresen pusztította Moldva harcászati, gazdasági szempontból fontos vidékeit. Nagy István eddig nem állt csatát, igyekezett ellenfelét fárasztani, aki veszedelmesen közeledett Szucsávához. December 14-én Moldvabányán szállt meg, a Moldvai Fejedelemség első fővárosában. Itt István ismét tárgyalást ajánlott, de még az éjjel rátört azt alvó magyar seregre. A vajda emberei három oldalról támadtak, a várost felgyújtották, s az őrséget áttörve a piacig nyomultak. Itt tört ki az elkeseredett kézitusa, amiben maga Mátyás is súlyos sebet kapott, azonban erőt vett magán, és sebesülését eltitkolva visszaszorította a moldvaiakat. Nehéz sebével azonban nem volt kedve folytatni a harcot. Sportnyelven szólva döntetlennek mondhatjuk tehát a moldvabányai összecsapást, amit magyar és román a történészek természetesen eltérően értékeltek. Egy józan történelemtudós joggal állapította meg, hogy ez volt „Mátyás ragyogó katonai pályafutásának legválságosabb, kevés híján szerencsétlenül végződő ütközete”.

A moldvabányai csatának mindkét részről nagy veszteségei voltak, s a győzelmet mindkét fél magának tulajdonította. De nem is az a fontos, hogy mi történt azon a szörnyű éjszakán, hanem hogy miként alakult a továbbiakban Mátyás és István, azaz Magyarország és Moldva viszonya. Sebesülése után Mátyás Brassóba ment, hogy „a hű várost jelenlétével megjutalmazza”, s adománylevelek sorát diktálta a harcokban kitűnt hívei javára. Aztán sietett Budára, mert már javában állt a cseh–osztrák háború, s a német-római császárság kérdéseivel kellett foglalkoznia. István sem tétlenkedett, levelet írt Kázmér lengyel királynak, s abban magát nyilvánította moldvabányai győztesnek. Levelében Mátyás három sebéről ír, s hogy azt sem tudja, élve maradt-e; kiemeli saját szerepét az estétől hajnalig tartó harcban, továbbá kéri a lengyel király segítségét arra az esetre, ha Mátyás visszatérne Moldvába. Mátyás pedig a Moldvabányán zsákmányolt hadizászlókat a budai Nagyboldogasszony templom oltára elé helyeztette, Janus Pannonius pedig dicsőítő költeményben magasztalta a királyt.

Moldva többé nem jelentett veszélyt Mátyás számára, nyugati hadakozásai során innen nem kellett hátbatámadástól tartania. Hamarosan ki is békült Istvánnal, aki 1468. július 28-án Szucsávában hűségnyilatkozatot tett Mátyás mellett. A lengyel rendek tiltakoztak Mátyás büntetőhadjárata ellen, de Mátyás közölte, hogy ez a terület mindenkor Magyarországhoz tartozott, apja, Hunyadi János is vajdákat nevezett ki oda, noha nem is király volt, csak kormányzó. De még hat esztendőt kellett várnia, amíg 1474. július 12-én, Jászvásáron István nyilatkozatot adott ki, amely szerint elődei a magyar királyoknak és a Szentkoronának örök hűséggel tartoznak, s bár közte és a király között voltak ellentétek, most ismét kegyelmébe fogadta, s elődei mintájára ő is hűséget ígért. Mátyás tehát joggal tekintette Istvánt alattvalójának és segítette törökellenes harcában. Erre a szövetségre a vajdának nagy szüksége is volt, mert 1476-ben a török Moldva ellen készült. István nagy diplomáciai akcióba kezdett, biztatást kapott is sokfelől, de tényleges segítséget csak Mátyástól. A szultán százezres sereggel 1476. július végén ért Moldvába, kelet felől a tatárok is betörtek, de azokat kiverték. A törökkel szemben a vajda ismét a fárasztás taktikáját alkalmazta, de a szultán határozottan és egyenesen Szucsáva felé tartott, a bojárokat bujtogatta, s Laiotă személyében trónkövetelőt is hozott magával a Havasalföldről.

István súlyos helyzetben volt. Mátyás 1476 júliusában Báthori Istvánnal Erdélyen át sereget küldött hozzá, de a vajda Mátyás segítségét be nem várva harcba bocsátkozott, s a törökök meg is verték. A szultán ezután megfélemlítési céllal Basarab Laiotă-t küldte dúlni Erdélybe, de Báthori eléje ment Bereckbe, és a trónkövetelőt visszaűzte a Havasalföldre. A szultán, aki időközben eredménytelenül ostromolta Németkő és Szucsáva várát, hírül véve Báthory seregének közeledtét „fegyvertől, éhségtől, járványtól tizedelt seregével” elhagyta Moldvát.

De Mátyásnak továbbra is szüksége volt arra, hogy Moldva felől biztosítva legyen. Nem véletlen tehát, hogy 1489 júniusában István vajda fiának, Sándornak a lakodalmán Mátyás „rendezte a vendégséget”, vagyis násznagyi szerepet vállalt. Nemsokára bekövetkezett halála után azonban a moldvai vajda is másfelé kezdett tekintgetni. Nagy reneszánsz uralkodónk halálával ugyanis a középkori Magyar Birodalom elindult az összeomlás felé vezető úton, ami a rátámaszkodó kis  hűbéres országok bukását is jelentette.

Mátyás trónra lépésének 560. évfordulója alkalmából összeállította a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület

 

Mikecs László és a moldvai magyarok

A több mint száz esztendeje született Mikecs László történész, néprajzkutató és nyelvész volt, de a tudományos élet elsősorban, mint a Kárpátokon túli csángómagyarok egyik legavatottabb kutatóját tartja számon. Bihar megyében, Diószegen született,1917. szeptember 27-én. A Nagy Háborút követően Magyarországra került, Aszódon érettségizett, majd beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-német szakára, fél év múlva az Eötvös-Kollégiumba is fölvették, ahol a diákok képzéshez hozzátartoztak a külföldi tanulmányutak, Saját költségén Ausztriában, Romániában, ösztöndíjjal Németországban képezte magát. Moldvában részt vett egy Gusti-féle szociológiai táborban, mert – mint írja –: „Erdély magyarsága nem érthető meg az ott lakó más népek ismerete nélkül”. 1940-ben kinevezték a kolozsvári gyakorló gimnáziumba, s tanári munkája mellett írta tudományos műveit: Csángók, A Kárpátokon túli magyarság, A moldvai katolikusok 1646-47. évi összeírása. 1944 októberében a kiürítési parancs ellenére – sok más magyarral együtt – ő is Kolozsváron maradt, és a demokratikus átalakulásra készült. Azonban a szovjet hadsereg katonái házról házra, utcáról utcára járva több ezer civilt összeszedtek, s Mikecs Lászlóval együtt hadifogságba vitték őket. Elhurcolását nem sokkal élte túl, 1944. december 4-én, az Azovi-tenger partján, a taganrogi hadifogolytáborban, 27 esztendős korában, vérhasban és tüdőgyulladásban elpusztult. Azok okozták a vesztét, akiknek érkezését oly ártatlan bizakodással várta.

Legjelentősebb munkája, a Csángók címet kapta, bár foglalkozik valamennyi, Kárpátokon túli magyar közösséggel. Ám a történelem során Havaselvére (az egykori Kunországba, Olténiába és Munténiába) került magyarok emléke már csak a helynevekben, s a gyérszámú krónikában, oklevelekben él, de a XIII. szd-tól a XVIII. szd-ig Moldvába telepedett magyarok leszármazottainak jelentős része ma is itt található. Mikecs munkájában felteszi a kérdést: kik a csángók? Meg is felel rá: „csángók azok a falvakban lakó magyarok, akik az összefüggő székely népsziget szomszédságában, vagy közelében, népünk legkeletibb szélein, határainkon belül és kívül, idegenek, szászok, de főleg románok között élnek.” Bemutatja, hogy a Kárpátokon túl élő magyarok hogyan kerültek mai lakóhelyükre? Ismerteti a származásukra vonatkozó elméleteket; számba veszi odakerülésük okait, mint az Árpád-házi királyok által védelmi célokból végrehajtott telepítéseket, a hazai vallásüldözéseket, a politikai okokból történő menekülést. Bemutatja a kivándorlás külső okait: a csábítóan jó moldvai földeket, az oláh vajdák és bojárok csalogatását; valamint a belsőket: az erdélyi éhínségeket, a dögvészt, a nyomort, a megszálló osztrák hatalom erőszakosságát. Felvázolja a Kárpátokon túli magyarság sorsának alakulását a középkorban és az újkorban, közli a létszámukra vonatkozó statisztikai adatokat. A könyv utolsó fejezete pedig arról szól, hogy a Kárpát-medencei Magyarország hogyan gondolkodott a Kárpátokon túl élő magyarokról és mit tett – vagy inkább mit nem tett – megmaradásuk érdekében?!

Megdöbbentő, hogy a 23 esztendős Mikecs László milyen kitűnően összefoglalta a moldvai csángómagyarok múltját és jelenét, sorsuk tanulságait. A száz esztendeje született ifjú mindent megérzett és mindent megértett, amit a csángók sorsa a XXI. századi magyarságnak üzen. Mert üzennek a ma is sokak által elfeledett csángók nekünk, mai magyaroknak! Azt üzenik, hogy a moldvai magyar „néptöredékek kultúrája és nyelve olyan régiségeket őrzött meg, amelyek fokozottan értékesek nemzeti műveltségünk szempontjából.” Azt üzenik, hogy miként „Erdély magyarsága nem érthető meg az ott lakó más népek ismerete nélkül”, ugyanúgy az erdélyi magyarság sorsának jövőbeli alakulása sem képzelhető el a moldvai csángók múltjának és helyzetének megismerése nélkül.

Mikecs László centenáriumának alkalmából összeállította a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »