Matovič: Vagy az ország lezárása, vagy közösen cselekszünk annak érdekében, hogy ezt elkerüljük

Matovič: Vagy az ország lezárása, vagy közösen cselekszünk annak érdekében, hogy ezt elkerüljük

Szlovákiának a jelenlegi járványhelyzetben két lehetősége van, vagy az ország teljes lezárása, vagy közösen cselekszünk annak érdekében, hogy ezt elkerüljük, jelentette ki a mai kormányülést követően Igor Matovič kormányfő.

Emlékeztetett rá, hogy Szlovákiában a járványhelyzet a csehországihoz hasonlóan alakul, s ha nem hoznak nehéz döntéseket, akkor a fertőzések számának ezres nagyságrendű növekedése várható.

„Ha nem húzzuk be a kéziféket, oda jutunk, ahová Csehország, vagy tavasszal az olasz Bergamo, ahol végül arról kellett dönteni, hogy ki az, akit megmentenek és kit nem” – mondta Matovič. „Az, hogy az ország lezárását, vagy az egész lakosságra kiterjedő tesztelést választjuk, a járványügyi szakembereken múlik. Ez a tesztelésen való részvétel biztosításától is függ” – mondta.

Hírdetés

Szerinte az ország lezárása a legvégső megoldás. Mint mondta, Marek Krajčí (OĽANO) egészségügyi miniszter szerint viszont „nagyon gyorsan kell behúzni a féket”. Amennyiben sor kerülne az ország lezárására, bezárnának minden üzemet, amelynek a működése nem feltétlenül szükséges az ország infrastruktúrája szempontjából, és szigorú korlátozások érintenék az emberek mozgását is. Példaként a tavaszi spanyolországi helyzetet említette.

A becslések szerint az egész ország lezárására vonatkozó intézkedések legalább három hétig lennének érvényben. A kormányfő felhívta a figyelmet, hogy ez alatt az idő alatt gazdasági károk tekintetében közel 2 milliárd eurós veszteséggel kell számolni.

A helyzetről ma még a szakemberek tanácsa és a járványügyi bizottság, csütörtökön pedig a válságstáb tanácskozik majd. A kormányfő a sajtótájékoztatón őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt homonnai orvos családjának, aki munkafeladatai ellátása közben fertőződött meg a koronavírussal.

(teraz.sk/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »