Matovič: Nonstop válságstábra van szükségünk

Matovič: Nonstop válságstábra van szükségünk

Hétfőtől, március 23-tól állandó válságstáb ül össze, jelentette be Igor Matovič, a kormányfői poszt várományosa. 

“Szükségünk van egy nonstop válságstábra, amelynek rálátása lesz minden egyes lépésre és intézkedésre, amelyet a környező országok fogadnak el.”

nyilatkozta Igor Matovič, miután bejelentette kormánya tagjainak névsorát.

Richard Sulík, az SaS elnöke, aki a gazdasági miniszteri posztot tölti majd be, néhány tucat intézkedést fog előkészíteni, amelyek azonnali mérséklő hatással lesznek a koronavírusjárvány okozta gazdasági problémákra.

Hírdetés

Veronika Remišová, aki a Za ľudít képviselte a koalíciós tárgyalások során és egyben a beruházásokért és régiófejlesztésért felelős miniszter is lesz, elmondta, hogy kérvényezni fogja az Európai Bizottságtól, hogy az elérhető szabad EU-s támogatásokat átirányítsa a krízishelyzet kezelésére.

Remišová szerint az EU-s dotációkból vehetnék meg az egészségügyi segédeszközöket, ebből támogathatnák a kórházakat és a kis- és közepes vállalkozókat, akiket drasztikusan érint a járvány okozta gazdasági bizonytalanság.

A jövendőbeli miniszterasszony kiemelte, hogy igyekeznek két hónapon belül kezelni a krízishelyzetet.

tasr


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »