Matovič beismerte, plágiumot követett el

Matovič beismerte, plágiumot követett el

Igor Matovič (OĽaNO) 1998-ban írt diplomamunkájában két publikációt is felhasznált anélkül, hogy azok forrását feltüntette volna – írta a Denník N. A kormányfő beismerte, dolgozatában plágiumot követett el, és kész lemondani azt követően, hogy teljesítette választások előtt tett ígéreteit.

A kormányfő 1993 és 1998 között végezte felsőoktatási tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem Menedzsment Karán.

Arra, hogy Matovič diplomamunkája problémás lehet, először a Hospodárske noviny hívta fel a figyelmet 2012-ben, amikor is rámutattak, a jelenlegi kormányfő munkájának címével már korábban megjelent egy gazdasági szakemberek által közölt kiadvány.

Ekkor Matovič témavezetője, az azóta elhunyt Jozef Komorník, a felröppent gyanú kapcsán megjegyezte, nem észlelt arra utaló jeleket, hogy a diplomamunka plágium lenne. Komorník akkoriban úgy nyilatkozott, Matovič a legjobb diákjai közé tartozott.

Matovič 2012-ben a Hospodárske novinynak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a diplomamunka tárgyát ő maga vetette fel, de az iskola témakínálatából választotta. Amikor azonban rájött, hogy ilyen címmel már létezik egy publikáció, értelemszerűen felhasználta azt munkája írásánál.

Egyúttal elismerte, a szakdolgozat írására elsődlegesen mint feladat tekintett.

„Ennek ellenére a diplomamunka megírására az akkori viszonyokhoz képest is sok időt szenteltem. Nem kértem meg mást, hogy írja meg helyettem, és nem is vásároltam egyet készen, holott megtehettem volna”

Hírdetés

– mondta Matovič még 2012-ben.

A Denník N a héten kikérte a kormányfő munkáját az egyetemi könyvtárból, hogy átvizsgálják – fényképet azonban nem készíthettek róla. Mint írják, az érintett diplomamunkában több oldalt és táblázatot is egyenesen a közgazdászok által közölt könyvből vett át, annak forrásainak feltüntetése nélkül. 

A kormányfő Facebookon reagált a medializált információkra, ahol beismerte, valóban becstelenül szerezte akadémiai fokozatát. Mint írja, kész lemondani, amint teljesítette a választások előtt tett ígéreteit.

„Őszintén szólva, nem tudom, hogy 22 évvel ezelőtt a diplomamunkámban minek nem tüntettem fel a forrását, és ezekből mennyi volt. Ha azonban így van, elloptam valamit, ami nem az enyém, így de facto tolvaj vagyok, ami szomorú és semmiképp sem dicséretre méltó”

– írja a bejegyzésben.

(Denník N, online)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »