Matovič az orvosszakszervezetekről: Terroristák

Matovič az orvosszakszervezetekről: Terroristák

Igor Matovič szerint az orvosszakszervezetek “terroristák és zsarolók”, a jelenlegi belpolitikai helyzet pedig progresszív palotaforradalomra utal. Az OĽANO elnöke erről a Rádio Exporess műsorában beszélt.

A kormány a múlt héten fogadta el az úgynevezett stabilizációs járadékot 5000 euró értékben az egészségügyi dolgozók számára (a parlament hétfőn el is fogadta). Azok az egészségügyi dolgozók, akik élnek az anyagi lehetőséggel, három évre elkötelezik magukat, hogy a szlovák egészségügyben maradnak – közel 40 ezer emberről van szó.

A műsorvezető azon kérdésére, hogy miből lesz fedezve a költségvetésben ez a tétel, Matovič azt válaszolta, hogy az idei év megtakarításaiból teremtik elő rá a pénzt.

A pénzügyminiszter nagyon kemény kijelentéseket tett az orvosszakszervezetek kapcsán, akik heteken keresztül fenyegetőztek tömeges felmondással, hogy nagyobb béreket harcoljanak ki maguknak (végül sikerrel jártak, és a kormány által felkínált összegnél sokkal előnyösebb pozíciót harcoltak ki).

“Számomra ugyanolyan terroristák, mint azok, akik repülőgépeket térítettek el”

mondta Matovič, rögtön hozzátéve, hogy nem az orvosokról, hanem a szakszervezetekről beszél, amelyek szerint túszul ejtették a betegeket.

“Felajánlottuk nekik a cseh béreket, de elutasították, és még magasabb fizetéseket követeltek”

Hírdetés

mondta.

Matovič (a Sme rodinához hasonlóan) szintén progresszív puccskísérlethez hasonlította az SaS Heger-kormány elleni bizalmatlansági indítványát.

“Minden ebbe az irányba mutat”

mondta, megjegyezve, hogy Zuzana Čaputová államfő “a Progresszív Szlovákia politikusa”.

Cáfoltak azokat a spekulációkat, miszerint egyezség lenne egyes kormánypártok és Tomáš Taraba (volt ĽSNS) képviselő között a költségvetés megszavazását illetően. A hétvégén a Za ľudí vetette fel, hogy a költségvetés támogatásáért cserébe a koalíció egy része hajlandó lenne támogatni Taraba javaslatát a gazdasági büncselekményekért kiróható büntetések csökkentéséről.

Matovič egyértelművé tette, hogy erről nincs szó, ez csak marketingfogás, ráadásul nem is lehetséges, mert a koalíciós tanácson született egyezség szerint a büntetőtörvénykönyv módosítását csak az igazságügyi tárca kezdeményezheti.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »