Matovič a már érvényben lévő intézkedések betartását tartja a legfontosabbnak

Matovič a már érvényben lévő intézkedések betartását tartja a legfontosabbnak

Igor Matovičot a TA3 A politikában című mai műsorában a járványintézkedések várható szigorításáról kérdezték. A kormányfő megerősítette, hogy a további intézkedésekre vonatkozó kiszivárgott információk lényegében megfelelnek a valóságnak. Mint közölte, ma délután rendkívüli kormányülést tartanak, ahol megvitatják a szakértők javaslatait.

A kormányfő továbbra is kitart amellett, hogy amennyiben tavaly év végén megkezdték volna a tömeges tesztelést, mostanra lényegesebben kevesebb lenne a fertőzöttek száma. Ezzel szemben, mint mondta, december elejétől folyamatosan mind többen szorulnak kórházi kezelésre, s nem javított a helyzeten a Covid-automata bevezetése sem. Aggasztónak nevezte a brit vírusmutáció megjelenését is.

Hírdetés

elenyésző százalékuk gondolja csak úgy, hogy a mintavétel során megfertőződhet. A legnagyobb problémát a kormányfő abban látja, hogy sokan nem tartják be az intézkedéseket, valamint sok olyan munkahely van, ahol nem megoldható az otthonról történő munkavégzés, ami jelentősen fokozza a lakosság mobilitását.

Kijelentette, továbbra is kitart Marek Krajčí egészségügy-miniszter mellett. Viszont megígérte, hogy rákérdez arra, miért tolták ki a 65 éven felüliek oltásának időpontját, és miért kezdték meg helyettük a 18 éven felüliekét. Állítása szerint, amennyiben rajta múlna az oltási sorrend, kizárólag az emberek korát és egészségi állapotát tartaná mérvadónak. Végezetül kijelentette, hogy biztonságosnak tartja az orosz Szputnyik vakcinát, és helyeselné, ha Szlovákia rendelne belőle.

(NZS/Felvidék.ma/TASR)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »