Mától ötvenezer forintot is fizethet, aki tilosban e-cigarettázik

Hatályba lép május 20-án az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás: ettől kezdve nem lehet e-cigarettát szívni például a munkahelyeken és a játszótereken. A szabályt megszegők bírságra számíthatnak.

Péntektől nem szabad elektronikus cigarettát és „dohányzást imitáló elektronikus eszközöket” használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközön, munkahelyen, közterületnek minősülő helyeken, vonaton, valamint játszótereken és azok külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül sem.

Aki ezt megszegi, az legalább 20 ezer, legfeljebb 50 ezer forint egészségvédelmi bírságot fizethet.

Agresszívan terjed

Dr. Horváth Ildikó, Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézet stratégiai igazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azt mondta: bár a teljes lakosság számához képest elenyésző az e-cigarettázók száma, ám megfigyelhető, hogy agresszívan terjed azok között is, akik korábban semmilyen dohánytermékkel nem éltek.

Nagyon sok káros anyag található az elektromos cigaretta párájában – húzta alá, kiemelve, hogy a május 20-án életbe lépő tilalom lényeges változás: az az üzenete, hogy a dohánytermékek kategóriájába sorolják az e-cigarettát is, amely – fűzte hozzá – a nikotinfüggőséget fenntartó eszköz.

Dr. Horváth Ildikó aláhúzta: van már olyan ország, ahol teljesen betiltották az e-cigaretta forgalmazását.

„Csúnya hazugsággal kampányolták végig az e-cigarettát a világban, amelyben azt állították, hogy csupán vízpáráról van szó. Azonban kiderült, mennyi más anyag is van benne, amelyekről nem is tudjuk pontosan, hogy micsoda” – hangsúlyozta.

Népszerű a fiatalok körében

Demjén Tibor, a Dohányzás Fókuszpont, Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet vezetője azt mondta: elektronikus cigarettát szív a magyar fiatalok négy százaléka. A termékre komoly üzletág épült: a tervezés és a kivitelezés is fiatalorientált, megjelenésében igyekeznek trendivé alakítani – magyarázta.

Az Állami Egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat áprilisi 2200 ellenőrzése során egy helyen kellett csak kifogást tenni. Ez azt jelenti, hogy a 2012-es törvénymódosítás utáni szabályzás már annyira ismert és elfogadott, hogy ma már mindenki tudja, hol lehet, és hol tilos a dohányzás – fejtette ki Demjén Tibor.

A gyártás és forgalmazás szabályozása uniós szinten lép érvénybe, tagországi szinten pedig azt szabályozzák, hol használható a termék – a tagországok túlnyomó része pedig olyan döntést hozott, hogy ahol dohányozni tilos, ott elektronikus cigarettát is tilos használni – fűzte hozzá.

Dr. Mucsi Zoltán tüdőgyógyász, belgyógyász a műsorban arról beszélt, hogy az elektromos cigarettában található anyagok „testidegenek”, amelyek ráadásul „biztos, hogy nem a tüdőbe valóak”.

A leszokást különböző, engedélyezett gyógyszerek segíthetik, akár tabletta, spray és tapasz formájában, ezeket gyógyszertárban meg lehet vásárolni – emelte ki a tüdőgyógyász.

„A nikotinfüggőség betegség, így nem is érdekes, milyen egyéb anyagok vannak még az e-cigaretta párájában. Ne lélegezzék be. Ha valaki mégis belélegzi, akkor ugyan kisebb ártalomnak teszi ki magát, mint a hagyományos cigaretta égéstermékével, de így sem mondhatjuk, hogy ártalmatlan” – fogalmazott dr. Mucsi Zoltán.

(Kossuth Rádió)

A vonaton is tilos az e-cigaretta

50 ezerre büntethetnek elektromos cigaretta miatt

Nagyon sok káros anyag található az elektromos cigaretta párájában


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »