Mától kezdve érkezik az emelt összegű nyugdíj

Mától kezdve érkezik az emelt összegű nyugdíj

Már utalják és kézbesítik az első idei, 5 százalékkal emelt nyugdíjat – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár a Facebook-oldalán.

Zsigó Róbert a videóban elmondta: az emelés egy átlagnyugdíjnál havi 7800 forint többletet jelent, valamint azt is hozzátette, hogy az inflációkövető nyugdíjemeléssel a kormány biztosítja a nyugdíjak vásárlóértékének megőrzését. „2010-ben ezt vállalta a kormány, és állta is a szavát, mert az elmúlt években több mint 10 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke” – fogalmazott.

Emlékeztetett: a múlt évet a 80 ezer forintos nyugdíjprémiummal zárták. Februárban pedig visszaadják a nyugdíjasoknak a baloldal által korábban elvett 13. havi nyugdíjat. Ezt a gazdaság jó teljesítménye, a koronavírus-járvány ellenére is stabil gazdasági növekedés teszi lehetővé – fűzte hozzá.

Hírdetés

Az államtitkár hangsúlyozta: 2022 a nyugdíjasoknak is fontos év, az időseknek is választaniuk kell, hogy „haladunk-e tovább ezen az úton, és a jó gazdasági teljesítményből folyamatosan tudjuk növelni a támogatásokat vagy engedjük-e, hogy visszatérjünk a Gyurcsány–Bajnai korszakba, ahol sorozatos megszorításokkal elszegényítették a nyugdíjasokat.” Akkor elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat, és Európa legmagasabb rezsiszámláit fizettették velük – mondta.

A baloldal programja most is ugyanaz, mint volt – jelentette ki. A baloldal kijelölt miniszterelnök-jelöltje eltörölné a 13. havi nyugdíjat és a rezsicsökkentést is, „ráadásul embertelen módon az idősek halálától reméli, hogy hatalomra jusson” – tette hozzá.

Zsigó Róbert úgy fogalmazott: „mi megvédjük a nyugdíjasokat, mert Magyarországnak az idősek megbecsülése terén is előre kell mennie, nem hátra”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »