Massimiliano Allegri nemet mondott a Real Madridnak

Massimiliano Allegri nemet mondott a Real Madridnak

Massimiliano Allegrit, az olasz bajnok Juventus vezetőedzőjét megkereste a Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid tréneri ajánlattal, ám ő visszautasította a felkérést.

A torinói klubbal az elmúlt négy évben a bajnokságban és az Olasz Kupában is rendre győztes olasz szakember a Sky Sport Italia csatornának beszélt a madridi ajánlatról, amelyre nemet mondott.

“Telefonon beszéltem Florentino Perezzel, a madridiak elnökével, akinek megköszöntem a megkeresést, de nem fogadtam el az ajánlatát, mert már a szavamat adtam Andrea Agnellinek, a Juventus vezetőjének, hogy maradok” – mondta az 50 éves szakember, aki tavaly éppen a Realtól kapott ki csapatával a BL fináléjában, idén pedig drámai csata után a negyeddöntőben búcsúztatta gárdáját a spanyol együttes.

 

A madridiaknál Zinedine Zidane május 31-én bejelentett távozása után üresedett meg a vezetőedzői poszt, amelyre a nemzetközi sportsajtóban megjelent korábbi hírek szerint Allegri volt az egyik fő jelölt.

Végül a királyi klub kedden bejelentette, hogy a spanyol szövetségi kapitány, Julen Lopetegui veszi át az irányítást, akit emiatt szerdán a nemzeti szövetség azonnali hatállyal, a gárda első világbajnoki meccse előtt két nappal menesztett.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »