Másodfokon is nyertek Borboly Csabáék Dan Tanasã ellen

Elutasította a Marosvásárhelyi Ítélőtábla a Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) fellebbezését abban a perben, amelyben a szervezetet vezető Dan Tanasă több százezer euró büntetést kért Hargita Megye Tanácsa és annak elnöke, Borboly Csaba számára.

A feljelentő szerint az intézmény, illetve a tanácselnök nem hajtott végre egy jogerős bírósági ítéletet, amely a megyezászló eltávolítására kötelezte. Tanasă alapfokon is elveszítette a pert, a mostani ítélet pedig végleges és visszavonhatatlan.

Hírdetés

„Ismét bebizonyosodott, hogy kitartó jogászi munkával lehet győzni még az olyan notórius jelentgetőkkel szemben is, mint Tanasă. Köszönöm a megyei tanács csapatának a szívós munkát! Előbb-utóbb ebben az országban is észreveszik, hogy nem azoknak van igazuk, akik egyfolytában jelentgetnek, hanem azoknak, akik a törvények betartását kérik. Ekkor lehet jogállamról beszélni. Mi ezt kértük a Békás-szoros kapcsán, és tíz év után szintén sikerült nyernünk alapfokon, és ezt kérjük Úzvölgye kapcsán is. Ami a legfontosabb: nem szabad feladni!” – nyilatkozta az eset kapcsán Borboly Csaba. (közlemény)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »