Másodfokon felfüggesztettet kapott a komondoros Balogh – nem maradhat polgármester

Másodfokon felfüggesztettet kapott a komondoros Balogh – nem maradhat polgármester

Másodfokon túl enyhének találták a nőverő polgármester első, februári ítéletét, és 420 ezer forintos pénzbüntetés helyett 10 hónap felfüggesztett börtönnel sújtották. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzati törvény értelmében Balogh méltatlanná válik arra, hogy Fülöpháza polgármestere maradjon. Indulatkezelési terápiára végül nem kötelezik.

A Kecskeméti Törvényszéken Szörényi Mariann tanácsa kedden kihirdette a másodfokú ítéletet Fülöpháza polgármestere, Balogh József súlyos testi sértéses ügyében. A politikus, aki részegen eltörte élettársa orrát és járomcsontját, 10 hónap szabadságvesztést kapott. A büntetést a bíróság két évre felfüggesztette. Ez azt jelenti, hogy Balogh nem maradhat polgármester sem. Pártfogó felügyeletet, indulatkezelési terápiát nem látott szükségesnek a törvényszék.

Balogh februárban első fokon a Kecskeméti Járásbíróságtól csak 420 ezer forintos pénzbüntetést kapott, ami azt jelentette számára, hogy megtarthatta polgármesteri székét. A jogerős szabadságvesztés, még ha felfüggesztett is, a posztjába került volna, mert az önkormányzati törvény szerint méltatlannak számít, akit szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítéltek. A törvényszék azonban arra jutott, hogy az első fokon kiszabott büntetés "nem tettarányos, és eltúlzottan enyhe".

Távol maradtak a "hideg gyűlölet miatt"

A keddi másodfokú tárgyalásra Balogh nem jött el. Élettársával, az általa Terikének nevezett Sz.-nével egy közös beadványban adtak erre magyarázatot, ezt a bíró felolvasta. Arra hivatkoztak, hogy a több mint három éve folyó eljárás "rendkívüli módon megviselte" őket, a médiafelhajtás átlépte a normális határát, a sajtó részéről "hideg gyűlölet és rosszindulat" sugárzott feléjük, és ettől szeretnék magukat megkímélni.

Balogh, az ügyvédje és "Terike" is az első fokú ítélet helybenhagyását kérték.

Durvaság, kétes beismerés

Az ügyész súlyosbításért fellebbezett: pénzbüntetés helyett felfüggesztett börtönbüntetést kért Baloghra azzal, hogy a próbaidő alatt rendeljenek mellé pártfogó felügyelőt, és kötelezzék indulatkezelési terápiára is, mert a pszichológus szakértő vélemény megállapította, hogy hajlamos dühkitörésekre, feszült állapotban nem képes kontrollálni magát. Az ügyész a vádbeszédben azzal érvelt, hogy a pénzbüntetés nem szolgálja a prevenciót, vagyis a hasonló újabb bűncselekmények megelőzését se Baloghra magára nézve, se általánosságban.

Szerinte a járásbíróság túlzott jelentőséget tulajdonított az enyhítő körülményeknek, mint az időmúlás, az áldozat megbocsátása és a beismerés, míg a súlyosító körülményeknek nem tulajdonított kellő nyomatékot. Az ügyész szerint fontos súlyosító tényező a "durva elkövetési mód", az, hogy Balogh részeg volt, és az is, hogy családon belüli erőszakról van szó, amit a társadalom egyre kevésbé tolerál, és kívánja a megfelelő fellépést ellene, annak az üzenetnek a küldését, hogy ilyet senkinek nincs joga elkövetni.

Rosszízű komondorozás

Balogh ügyvédje, Sándor László a beszédébe azzal vágott bele: "Kicsit úgy érzem maga, mint Don Quijote a szélmalommal szemben". Azt bizonygatta, hogy Balogh beismerő vallomása igenis számít. Szerinte "hagyjuk ezt a rosszízű vak komondorozást", a lényeg, hogy védence a büntetőeljárásban már nem tagadta, hogy bántalmazta az élettársát, ezt az eddigieknél már "nem tudja jobban beismerni". A beismerő vallomás részleteinek változtatgatása szerinte arra vezethető vissza, hogy Balogh alkohol és gyógyszer befolyása alatt állt, nem emlékezett jól.

Az ügyvéd szerint fontos érv Balogh mellett, hogy az élettársa egy héten belül megbocsátott, és már 3 éve zavartalanul együtt élnek a bántalmazás óta. Emellett nem lehet közömbösen elmenni, hiszen őt ütötték, mondta. Ahogy az első fokú tárgyalásokon, a védelem most is szóba hozta Balogh kislányának a betegségét, és az ügyvéd most is nekiment a sajtónak, mondván a sajtó az ügyet "a belpolitikai csatározás olyan szintjére emelte", ami átlépett mindenféle normalitást. Külön kiemelte, hogy az egyik nagy hírportál (nem nevezte néven, de az Index) percről percre tudósítást indított arról, hogy vajon lemond-e Balogh vagy sem.

Nőverés: egy színestévé ára

Az ügyvéd szerint "lehet poénkodni persze" az első fokon kiszabott pénzbüntetés kapcsán azon, hogy ezek szerint egy színestévé árából bárki megverheti a barátnőjét, de a bírói gyakorlatot ismerve teljesen korrekt volt a Baloghra kiszabott szankció.

A Kecskeméti Törvényszék bírája azonban alapvetően az ügyészséggel értett egyet. Szörényi Mariann azt mondta: az elsőfokú bíróság hiányosan tárta fel a bűnösségi körülményeket. Szerinte súlyosító körülménynek számít az is, hogy Balogh két helyen (az orron és a járomcsonton) okozott 8 napon túl gyógyuló sérülést, ráadásul az egyik darabos, a másik többszörös törés volt. Az eddigiekhez képest plusz súlyosító körülménynek vette az is, hogy amit Balogh tett, közeli hozzátartozója, egy nála fizikailag gyengébb nő sérelmére követte el.

Eközben viszont – ahogy az ügyészség is gondolta – a beismerő vallomás nem teljes értékű, csak részleges, mert Balogh azt mindig az előkerült bizonyítékok hatására módosította csak. A büntetőeljárás sem tartott olyan soká a bíró szerint, hogy az időmúlás számottevő enyhítő tényező legyen.

Nem érdemes a posztjára

Mivel letöltendő börtönt még az ügyészség sem kért, Balogh számára az egész ügy legnagyobb tétje az volt, hogy maradhat-e polgármester vagy sem. Még az elsőfokú ítélethirdetés előtt a védője azt kérte: ha netán mégis felfüggesztett szabadságvesztést szabnának ki rá, részesítsék úgynevezett előzetes mentesítésben, ami azt jelentette volna, hogy a méltatlansági szabály ellenére megőrizhette volna a székét.

A másodfokú, jogerős ítélet indoklásakor a bíró részletesen kitért erre a témára. Azt mondta: a polgármesteri tisztség egyike azoknak a tisztségeknek, amelyek betöltőivel szemben magasabb elvárásokat kell támasztani mind erkölcsileg, mind jogilag, és ezeknek nemcsak a hivatali munkavégzésük során, hanem a magánéletükben is meg kell felelniük.

A polgármesterektől elvárható, hogy törvénytisztelő és kifogástalan magatartást tanúsítsanak, mondta. Az előzetes mentesítésre, éppen a súlyosító körülmények nagy száma miatt, nem állt fenn az érdemesség Balogh esetében. Ez attól függetlenül így van, hogy az adott helyi közösség esetleg elnézőbb a családon belüli erőszakkal szemben, tette hozzá.

Balogh 2010 óta polgármester a Bács-Kiskun megyei Fülöpházán. Először a Fidesz-KDNP jelöltjeként választották meg, elég nagy, 74,49 százalékos részvétel mellett nyert 65,69 százalékkal. A második győzelmét már a komondorügy kipattanása után söpörte be 2014-ben, ekkor már függetlenként, miután kiállt mögül a párt. Kihívója nem volt, így aztán az érvényes szavazatok 100 százalékával választották újra, de a fülöpháziak többsége inkább el sem ment szavazni, a 762 választásra jogosultból csak 297-en jelentek meg (ami 39 százalékos részvételt jelent), és közülük is 49 ember, minden 6. szavazó szavazata érvénytelen lett.

(Index)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »