Másképpversek (Balázs Imre József könyvbemutatója)

Születhet-e úgy vers, hogy a költő behunyt szemmel kinyitja a szótárt, ujját ráteszi egy szóra, és az lesz a cím? Volt már rá példa, a dadaisták egész szövegeket „írtak” találomra összeválogatott szavakból, és a történelem során minden bizonnyal több alkotó is kipróbálta ezt a módszert – miként most Balázs Imre József is, aki egy nyolc évig tartó gyermekverses időszak után ismét felnőtteknek szóló verseskötettel jelentkezett.

Hírdetés

Az Éjszakák a zenben azonban nem csak a címválasztás miatt egyedi – ez néha elindított egy gondolatsort, máskor nem, de mindig „lélektani provokáció volt” –, a kötetben megjelent „hallgatag szürrealista versek” közt sok a „találkozás”, a kapcsolódás más szövegekkel, alkotókkal vagy éppenséggel sárkányokkal, mert, mint a péntek délutáni, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban György Evelin kérdésére válaszolva Balázs Imre József elmondta, egy életkor után vannak összegzős pillanatai az embernek, amikor elkezd töprengeni azon, miért fontos számára egy-egy személy vagy hely, és bár a legtöbb ember nem szokott erre választ adni, ő a maga sajátos módján megtette. Így született ez a miniciklusokba foglalt, kötetnyi vers, de Balázs Imre József műhelyében sok minden érik még, hiszen irodalmi tevékenysége rendkívül sokrétű – a hangulatos, sodró iramú könyvbemutató végén ilyesmikről is szó esett.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »