Máshol is lehet élet az univerzumban

A Kepler űrtávcső több mint 4 ezer Naprendszeren kívüli bolygót fedezett fel eddig; közülük húsz kifejezetten alkalmasnak tűnik az életre.

 

 Egy nemzetközi kutatócsoport sorra veszi a világűrben talált „lehetséges Földeket”.

A NASA Kepler űrtávcsövével felfedezett, 4 ezernél is több exobolygó közül próbálják kiszűrni azokat, ahol adottak lehetnek az élet feltételei.

 

Folyékony víz lehet a Kepler-planéták felszínén

 

Eddig 216 Kepler-planétáról derült ki, hogy csillaguk élhető zónájában helyezkednek el; magyarán folyékony víz lehet a felszínükön.

 

„A jövőben ezekre kell majd koncentrálnunk, és további kutatásokkal igazolni, hogy csakugyan lakhatóak”

 

tette hozzá Stephen Kane, a San Franciscói állami egyetem fizikus és csillagász professzora

 

Az univerzum máshol is rejthet életet

 

 

A kutatásból az is kiderült, hogy a lakható zónán belül is kívül hasonló mennyiségben fordulnak elő bolygók, ami azt jelenti, hogy a világegyetemben valósággal tobzódnak az égitestek.

 

„Izgalmas látni ezt a rengeteg bolygót, ezeket elnézve az embernek szemernyi kétsége sem marad afelől, hogy máshol is kialakult az élet az univerzumban”

 

fogalmazott a világ talán első számú bolygóvadásza.

 

Forrás és nyitókép: hirado.hu


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »