Martin Schulz: „Nem tudom, hogy valaha fitt leszek-e még”

Martin Schulz: „Nem tudom, hogy valaha fitt leszek-e még”

 

Martin Schulz elbeszélgetett a német Die Welt című lap egyik újságírójával.

A cikk lecsapódása roppant nagy örömet okozhat azoknak a hazai olvasóknak, akik legalább a töredékét látták, hallották, olvasták az Európai Parlament és az SPD párt korábbi elnökének fékevesztett kirohanásait Magyarország ellen.

A lapban a beszélgetésről szóló cikk címe: „Nem tudom, hogy valaha leszek-e még fitt”.

Alcím: Schulz „szerencsétlen pártvezetőnek” érzi magát.

Végre egyet lehet érteni vele, sóhajthatnak fel sokan.

Schulzról a napokban új könyv jelenik meg „A Schulz sztori” címen egy Markus Feldenkirchen nevű szerzőtől, aki a Spiegel újságírója. A könyvben – olvasható a cikk bevezetőjében – Schulz elmondja, „ostoba hibákat vétettem”.

Schulz egy éven át állt pártja élén. A beszélgetésben elismeri, korábban kellett volna visszalépnie. Ennek ellenére azt is állítja, hogy pártja is felelős bukásáért.

Noha az új koalíció megkezdte munkáját, Martin Schulz, aki az SPD részéről tárgyalt a koalíciós megállapodásról, nem kapott kormányzati szerepet.

Röviddel a tárgyalások befejezését követően, február végén lemondott arról, hogy – mint szeretett volna – külügyminiszter legyen.

Most már azt mondja, sokkal hamarabb vissza kellett volna lépnie. Akkor, amikor a „Jamaika” koalíciós tárgyalások a falnak ütköztek.

Feldenkirchen elkísérte Schulzot pártelnökként való utolsó útjára, amikor Kölnből Berlinbe utazott. Leírja, Schulz nagyon influenzás volt, és el is panaszolta neki, hogy „elképesztően felmorzsolódott”. Hozzátette, nem tudja, hogy egyszer összeszedi-e magát, lesz-e fitt, de úgy hiszi, hogy legalább fél évre lesz szüksége míg újra erőt gyűjt.

Schulz a beszélgetés során elmondta azt is, ő ideális bűnbak mindenben, ami pártjában rosszul ment. Amivel mélységesen egyet lehet érteni, hiszen még meghallgatni se kell – elég ránézni arcára, ami a rosszindulat reklámja is lehetne.

A cikk azzal zárul, hogy Schulznak már csak a képviselőházi tagság maradt, amit ki fog tölteni.

 

https://magyaridok.hu/lovas-istvan/martin-schulz-nem-tudom-hogy-valaha-fitt-leszek-e-meg-2938831/

 

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »