Maróth: a migránsok jórészt túlnépesedett térségből jönnek a jobb élet reményében

Maróth Miklós akadémikus a csütörtöki Figyelőben megjelent interjúban egyebek mellett azt is kifejtette, hogy az izraeli arab-konfliktust az európai államok, különösen az angolok okozták, mivel Izrael kettévágja az arab világot. Maróth Miklós hozzátette, Líbiában sem a helyi lakosság robbantotta ki a konfliktust, de Szíriában sem spontán lázadás okozta a belháborút. Hangsúlyozta, a megoldás tehát az lenne, ha a Nyugat felhagyna végre a folytonos beavatkozással.

Hiába a német szándék, Erdogan Törökországa már rég leválogatta a képzett menekülteket, és csak a képzetlenek jutnak el végül Európába – többek közt erről is beszélt Maróth Miklós akadémikus a csütörtöki Figyelőben megjelent interjúban, hozzátéve, ezért sem értelmezhető a bevándoroltatás, mint gazdaságélénkítő lehetőség. Arról is szólt, véleménye szerint reoszmanizáció folyik a Balkánon, ami Magyarországot is utolérte volna, de a kormány nem engedett a törököknek mecsetet építeni.

Maróth Miklós orientelista egyetemi tanár, akadémikus, a csütörtöki Figyelőben megjelent interjúban arról beszélt, bár a politikai közbeszédben egyelőre nem vehető észre, de az elmúlt két-három év választási eredményei alapján a migránspárti politikai erők egyre inkább vert helyzetbe kerülnek. Arról is beszélt, véleménye szerint abban az értelemben nincs Soros-terv, hogy azt kézzelfogható formában elő lehessen venni a fiókból, ugyanakkor a nyitott társadalom ideológiájában ezt lehet fölfedezni. A kötelező betelepítés is napirenden van, sőt uniós határozatok születnek róla. Megjegyezte, véleménye szerint zajlik egy reoszmanizáció a Balkánon, Törökország mecseteket akar építeni, többek közt nálunk is, de a magyar kormány ebbe nem egyezett bele.

Az akadémikus arról is beszélt, az izraeli arab-konfliktust az európai államok, különösen az angolok okozták, mivel Izrael kettévágja az arab világot. Maróth Miklós hozzátette, Líbiában sem a helyi lakosság robbantotta ki a konfliktust, de Szíriában sem spontán lázadás okozta a belháborút. Hangsúlyozta, a megoldás tehát az lenne, ha a Nyugat felhagyna végre a folytonos beavatkozással. Problémának nevezte továbbá, hogy napjainkig Európában a jogok és a kötelességek párban jártak, most azonban bevándorolt egy olyan tömeg, amelynek csak jogai vannak, de a befogadó országgal szemben nincsenek kötelességei. Saját különálló társadalmat építenek maguk köré, amelyben a saría a törvény.

Maróth Miklós véleménye szerint a migránsok jórészt túlnépesedett térségből jönnek a jobb élet reményében. Olyan országokból, ahol nincs is háború, ez a tény akár a magyar rendőrség statisztikai adataiból is kiolvasható. A Törökország felől érkezőket ráadásul nem az eredeti szándék szerint Németország, hanem már Törökország leválogatja és a képzetteket alkalmazza. A többiek számára Európába érve további probléma lehet, hogy az egyre hatékonyabb ipar miatt a többségében analfabéta, vagy alulképzett bevándorlók csak a söprögetés szintű munkát tudják elvállalni.

Akik még ezt sem, azok munkanélkülivé válnak, könnyen radikalizálódhatnak. Az akadémikus úgy látja, emiatt is érthetetlen indokok állnak a bevándoroltatás mögött, hiszen gazdasági hasznot Európa számára nem fog hajtani. Megjegyezte, ráadásul a betelepítéssel párhuzamosan németek ezrei hagyják el hazájukat.


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »