Marosvásárhelyen bizonytalan a helyzet, nem tudni, hogy áll Soós Zoltán szénája

Urnazárás után sajtótájékoztatót tartott az Összefogás Házában Soós Zoltán kampányfőnöke, Kovács Levente. Soós esélyeiről, vagy a marosvásárhelyi részvételről azonban semmit nem tudtunk meg. A jelölt egyelőre nem jelent meg személyesen a sajtó előtt. Sajtós információk szerint azonban a Florea kampányközpontjában pánikgyűléseket tartanak és a stáb morálja parlagon hever, az újságírókat kitették.

Kovács Levente

Kovács Levente elmondta, az országos átlagnak megfelelő, alacsonynak számító választási részvétel volt Marosvásárhelyen. Megköszönte a Civi Elkötelezettség Mozgalomnak (CEMO), hogy megfigyelői végigkövették a választást Marosvásárhelyen. A megfigyelők több visszaélést is jeleztek a nap folyamán. Kovács elmondta, reméli, hogy ezek a visszaélések nem fogják befolyásolni az eredményt. Megköszönte a kampánystábnak a munkáját és a magyar pártok támogatását.

Kovács egyébként végleges részvételi arányt nem mondott, azt nyilatkozta, hogy nem lehet elhamarkodott következtetéseket levonni a jelenleg rendelkezésere álló információk alapján. A kampánystáb a sajtótájékoztató előtt arra kérte a sajtót, hogy egyelőre elégedjenek meg ezzel a nyilatkozattal és ne tegyenek fel további kérdéseket. (tudósítónktól)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »