Márki-Zay "politikai termékként" állt elő azzal, hogy a kormányban vannak homokosok

A Népszavának Gurzó Ákos azt mondta, tudatos volt, amikor Márki-Zay Péter elkezdett arról beszélni, hogy a kormányban is vannak "melegek". Látták, hogy a kormány iszonyatos erőket fektet a "homofób propagandába", amire az ellenzéki pártok, az LMBTQ-szervezetek erőtlenül reagáltak.

Ők viszont erős és talán kockázatos "politikai termékként" ezzel álltak elő, és működött, amit nemcsak a számok igazoltak vissza, hanem az is, hogy a Fidesz befejezte a "homofób hangulatkeltést". A kampányfőnök elárulta:

mindent mértek, minden fontos döntést a számok alapján hoztak meg.

Hírdetés

Gurzó Ákos szerint a kampányban Márki-Zay Péter azért beszélt gyakran YouTube-, Facebook-elérésekről, mert mindent adatalapra helyeztek, mint a vállalati marketingben. A kritikus helyzetekben naponta többször is nézték, hogy állnak a digitális platformokon riválisaikhoz képest. A választók főleg az elszámoltatásra, a korrupcióellenességre, az új alkotmányra és a szakértői kormányra rezonáltak.

Márki-Zay Péternek nem kellett betanítani kommunikációs paneleket, mert soha nem tanulja meg előre a beszédeit, a kék füzetbe jegyzetelt fontosabb információk, gondolatok alapján beszél, ad interjút. Voltak rossz mondatai, amelyek miatt utólag magyarázkodhatott, bocsánatot kellett kérnie, de kampányfőnöke szerint ez belefér, ha az illető magát adja.

(24 nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »