Márki-Zay hamarosan dönt, de az MMM jelöltjeinek többsége a Jobbik frakciójába kerülhet

Márki-Zay hamarosan dönt, de az MMM jelöltjeinek többsége a Jobbik frakciójába kerülhet

A Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) eddig bejelentett előválasztási képviselőjelöltjei mind a Jobbik frakcióját választották „befogadó frakciónak”, ami azt jelenti, hogy ha ők nyerik az előválasztást, majd legerősebb, közös ellenzéki jelöltként a kormánypárti kihívót is legyőzik az országgyűlési választáson, a parlamentben 2022-től a Jobbik frakciójában fognak ülni.

Mint arról korábbi cikkünkben már beszámoltunk, a Jobbik frakciójához sorolt jelöltek között nem csak MMM-tagok, hanem olyan civilek is vannak, akiket ugyancsak Márki-Zay Péterék támogatnak. Ennek értelmében az első, hivatalosan bejelentett 50 képviselő közül 27-en ülnének be a Jobbik frakciójába.

Az Alfahír megkeresésére Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az MMM elnöke azt mondta, a Jobbik frakciója „nagyon jó civileket nyert meg magának”, de néhány esetben lesznek olyanok is, akik más frakciókhoz kerülnek, míg vannak akiknél inkább az a kérdés, hogy egyáltalán legyen egy frakció, amelyik befogadja őket. Márki-Zay mindenesetre „a pártok árulásának” tartaná, ha a korábbi nyilatkozatok ellenére megakadályoznák egyes civilek indulását azzal, hogy egyikük sem ad számukra befogadó nyilatkozatot.

Ceglédi Ádám

Hírdetés

Hozzátette: kérdéses esetek vannak még az MMM által támogatott, illetve tőlük független civilek esetében is, de a cél az, hogy az előválasztáson ők is megmérettessék magukat, elkerülve, hogy végül az ellenzékkel szemben induljanak el a választáson.

Hozzátette: az MMM részéről alapvetően azt szeretnék elérni, hogy minden civil jelöltnek legyen indulási lehetősége, bár Márki-Zay Péter azzal sem értett egyet, hogy a civil jelölteket nyilvános frakcióbefogadási nyilatkozatokkal „pártozzák össze”, mert szerinte civilként több szavazatot kaphatnának a Fidesszel szemben.

Engem csak az mozgat, hogy le kell váltani a Fideszt

– fogalmazott.

A várható frakciófegyelemről szólva azt mondta, annak pontosan úgy kell működnie, mint eddig, azaz, ha valaki beül egy frakcióba, akkor a frakciófegyelem rá nézve „természetesen kötelező” lesz. De ezek szerinte mellékes dolgok, mert az ellenzék eddig is együtt tudott működni a civil független képviselőkkel, például Hadházy Ákosékkal, így ez nem fogja akadályozni a parlamenti működést.

Márki-Zay Péter a saját frakcióválasztását firtató kérdésünkre felelve azt mondta, még „folyamatban van” a frakció kiválasztása, de hamarosan erre is sor kerül.

Üveges Gábor, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja és alapítója, Hernádszentandrás polgármestere szintén a Jobbik frakcióját választotta, az ő neve már szerepelt az első listában.

A Borsod-Abaúj-Zemplén 4-es számú választókerületében induló jelölt az Alfahír megkeresésére szintén azt mondta, hogy a mozgalom tagjainak nincs előírva, melyik frakcióhoz kell csatlakozniuk, a döntés minden jelölt egyéni megítélésén múlik.

Kiemelte, a mozgalomban vannak baloldali, liberális és jobboldali emberek is, akik különböző múlttal érkeztek, éppen ezért teljes egészében rájuk van bízva, melyik közösségben éreznék leginkább otthon magukat. Emellett az is fontos szempont – érvelt Üveges -, hogy az adott körzetben melyik politikai erő működik a leghatékonyabban, melyik tudja legjobban megszólítani a választókat.

A képviselő-jelölt a pártfrakciókkal való együttműködésre vonatkozó kérdésünkre válaszolva arról beszélt, szerinte az ellenzéki képviselőknek csapattá kell majd válniuk az Országgyűlésben, ami azt jelenti, a választások után mindenkinek „az ügy” alá kell rendelnie a munkáját, mert csak így kaphatják meg a választók azt, amit ígérnek nekik. Ez vonatkozik a képviselőkre és azokra a frakciókra is, amelyiket választják.

Csapatmunkára, önmérsékletre és kompromisszumokra van szükség, nem erőből kell játszanunk – fogalmazott, hozzátéve: 15 éves polgármesteri múltja alatt is az jelentette a sikert, hogy magányos harcosok helyett csapatjátékosokként működtek együtt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »