Márki-Zay és Fekete-Győr összegyűjtötte az ajánlásokat, Pálinkásnak nem sikerült

Márki-Zay és Fekete-Győr összegyűjtötte az ajánlásokat, Pálinkásnak nem sikerült

Az utolsó pillanatban, hétfő reggel jelentette be Márki-Zay Péter és Fekete-Győr András, hogy hivatalosan is összegyűjtötték a miniszterelnök-jelölteknek előírt 20 ezer ajánlást az ellenzéki előválasztáson való indulásukhoz. Pálinkás Józsefnek azonban nem sikerült a bravúr, így újabb jelölt esett ki a versenyből.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje, Márki-Zay Facebook-oldalán tudatta, hogy az előírt minimumot jócskán meghaladva, 33 540 ajánlást gyűjtött.

A Momentum jelöltje, Fekete-Győr András közleményében azt írta, 25 ezer ajánlást sikerült begyűjtenie, majd hozzátette:

Az elmúlt 2 hétben a Momentum új arcai 65 ezer ajánlást gyűjtöttek, melyből 25 ezret kaptam én.

Vagyis a párt 56 képviselőjelölttel és 1 miniszterelnök-jelölttel vág neki az előválasztásnak.

Hírdetés

Az Új Világ Néppárt elnöke, Pálinkás József ezzel szemben az ajánlóívek számából arra következtet, hogy neki ez nem sikerült. A párt feje azonban nem csalódott, mint mondja, „nem volt sok aktivistájuk, márpedig ez elsősorban erőforrás, másodsorban logisztika kérdése volt”. Bár elnökként nem vesz részt a miniszterelnöki-jelöltek megmérettetésében, pártjából 17-en begyűjtötték az egyéni induláshoz szükséges 400 ajánlást.

Korábban már három miniszterelnök-jelölt közölte – elsőként Karácsony Gergely, majd Dobrev Klára, ezt követően pedig Jakab Péter-, hogy sikerült összegyűjteniük a 20 ezer aláírást.

A Le Az Adók 75%-ával Párt jelöltje, Ecsenyi Áron pedig augusztus végén közölte, hogy kiszállt a „megmérettetésből”, ezzel a hét miniszterelnök-jelöltből öten maradtak.

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »