„Mária az Egyház példaképe” – Duna menti svábok fogadalmi zarándoklata Altöttingbe

„Mária az Egyház példaképe” – Duna menti svábok fogadalmi zarándoklata Altöttingbe

Július 10-én fogadalmi zarándoklaton vettek részt a Duna menti országokból – Magyarországról, Romániából, Szerbiából, Németországból és Ausztriából – érkező svábok a bajorországi Altöttingben. A zarándoklat idei mottója: „Mária, az Egyház példaképe”.

Hagyomány, hogy a dunai svábok fogadalmi zarándoklatát minden évben olyan püspök vezeti, aki a dunai régió valamelyik egyházmegyéjében tevékenykedik. Idén az altöttingi Szent Anna-bazilikában Pál József Csaba temesvári megyéspüspök celebrálta az ünnepi szentmisét. A liturgia zenei szolgálatát a landshuti dunai sváb énekkar látta el, Reinhard Scherer professzor vezetésével.

A szentmise előtt körmenet indult a kegykápolnától a bazilikáig, a zászlós küldöttségek, a szentannai HOG fúvószenekara, zarándok- és népviseletbe öltözött csoportok, valamint a Mária-lányok részvételével. Idén Raimund Haser, Baden-Württemberg tartományi parlamenti képviselője értekezett a menekülés és kiutasítás témájáról.

Köszöntő és méltató beszédében Josef Lutz a következőképpen fogalmazott:

„A rendezvény egy hosszú tervezési és szervezési folyamat lezárása volt. Személy szerint tisztában vagyok a zarándokok, az önkéntesek és a társszervezők erőfeszítéseivel és elkötelezettségével. Minden bizonnyal ez volt a legimpozánsabb ünnepség, amelyet idén állami és országos szinten a St. Gerhards-Werk rendezett. Megtisztelő kötelességünknek tartjuk, hogy személyesen köszönetet mondjunk Önöknek az odaadó együttműködésért, amely nagyban hozzájárult az egész projekt sikeréhez.

A pontifikális szentmise Pál József Csaba temesvári megyéspüspökkel a hitben való megerősödés élményét jelentette a zarándokok számára; Altöttingben ezen a július 10-i vasárnapon a hitünk egy nagyon nagy kincsét adtuk át. Szokások és hagyományok, tapasztalatok, történelem és idővonalak, amelyek egy nagyon sajátos időben és nagyon sajátos körülmények között, egy nagyon sajátos régióban alakultak ki. Mi, dunai svábok a szentmise után a levegőbe emelkedő öt (a kontinenseket jelképező) fehér békegalamb ősi szimbólumával és a világszerte ismert és sok nyelven énekelt La Paloma című, hegedűn és harmonikán előadott dallal fejeztük ki a béke üzenetét.”

A főpásztori szentmisét követően a bazilikában Mária-énekek hangzottak el, majd ájtatosságot tartottak Andreas Straub, Paul Kollar, Karl Zirmer, Josef Hell és Johann Palfi bánsági származású lelkipásztorok részvételével.

Hírdetés

A dunai sváb fogadalmi zarándoklatot a stuttgarti St. Gerhards-Werk szervezte, a müncheni Gerhardsforum Banater Schwaben támogatásával, Ing. Josef Lutz (Nürnberg) általános koordinálásával.

*

Altötting a legismertebb és legfontosabb dél-németországi kegyhely. A dunai svábok számára az idei már a 61. fogadalmi zarándoklat volt.

Az altöttingi Szűzanyához történő búcsújárásokat P. Wendelin Gruber kezdeményezte. Elnevezése onnan ered, hogy a meghurcoltatás nehéz időszakában a svábok megfogadták: minden évben elzarándokolnak Altöttingbe, hogy sorsuk jobbra fordulásáért a Boldogasszonyhoz fohászkodjanak.

Forrás: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Marianne Hellstern

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »