Nem ismerem Antal Ágit személyesen, sajnos, de egy téli estén „rám írt”, mert olyan érzése volt, hogy a könyve talán jót tesz majd nekem/velem (?).
Örömmel fogadtam, de hetekig nem kezdtem el az olvasást. Márciusban vettem elő. Az első oldal után tudtam, miért kellett várnom eddig. Március az a hónap, mikor imádott nagyapámat elveszítettem.
Hírdetés
Ennek ugyan lassan 15 éve, de ez mit sem enyhít a hiányán. Ági könyve pedig a nagymamájával való kapcsolatával indít és olyan mélységekig ért le bennem, amiért sokszor mosódtak el a betűk. Van még dolgom magammal bőven, megerősítést és hatalmas igazságokat, felismeréseket kaptam a szerzőtől.
Megjelent a Magyar7 2021/47.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
