Március 15-én jelentős lezárások lesznek Budapesten

A demokrata „civileknek” köszönhetően lezárja a TEK a nemzeti múzeum környékét.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) honlapján megjelent határozat szerint a március 15-i nemzeti ünnepen a Magyar Nemzeti Múzeum környékének lezárását rendelte el Hajdu János, a TEK főigazgatója. Az intézkedés az Astoria, Múzeum körút, Baross utca, Szentkirályi utca és Rákóczi út által határolt területet érinti március 15-én éjféltől délután egy óráig. Az indoklás szerint azért van erre szükség, mert az érintett területen nagy létszámú állami rendezvényt tartanak védett személy részvételével. A védett személy biztonsága érdekében a rendőrség az érintett területet a forgalom elől lezárhatja, megakadályozhatja, hogy oda bárki be- vagy kilépjen, az ott tartózkodókat távozásra kötelezheti, továbbá a területre belépők és ott tartózkodók ruházatát és járművét átvizsgálhatja, a közbiztonságra veszélyt jelentő anyagokat, eszközöket lefoglalhatja, illetve azok bevitelét a rendezvény helyszínére megtilthatja – olvasható a határozatban.

Március 15-ére a Demokratikus Magyarországért Civil Társaság jelentett be demonstrációt a Múzeum körútra. A rendezvényt a rendőrség nem vette tudomásul. Sajtóhírek szerint a rendőrség indoklásában a többi között az szerepelt: a szervezet vezetője, Büki Zoltán által bejelentett 8-10 ezer ember nem fog elférni a 40-50 ezer ünneplő mellett, akik szerintük „vélhetően zavarni fogják” az állami rendezvényt. A bíróság jogerősen hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, és megállapította, hogy a rendőrségnek a bejelentést érdemben kellett volna vizsgálnia, illetve hogy a gyülekezési jog korlátozása nem volt feltétlenül szükséges.

Egy másik információ szerint jelentős létszámú lengyel vendég is érkezik Budapestre. Állítólag megint lesznek fizetett tapsoló fiatalok. Egy rosszmájú Facebookos beíró szerint hóvihar is előfordulhat…

Az Országházban magas állami kitüntetést vesznek át a Saul fia alkotói.

Békéscsaba, 2016. március 7.

Alapinformáció: MTI/kuruc.info.hu

Anton

Emlékeztető: „A magyar ember nemzeti öntudata, az a bizonyos szellemi gyökér, ami a múltból táplálkozva kijelöli az ember helyét, gazdagítja mindannyiunk lelkét, s akárcsak egy szellemi mentőöv, gondoskodik arról, hogy el ne merüljünk a népek tengerében, – lelkünk mélyébe beültetett vallás, mely az Istenbe, és önmagunkba vetett hiten alapszik, s csak mint magyarok, teljesíthetjük hivatásunkat, melyre rendeltettünk. Egyedül a magyarságtudat teszi magyarrá a magyart, és nemzetté a magyarul beszélő népet!” (Wass Albert)

 


Forrás:sokkaljobb.hu
Tovább a cikkre »