Maratoni csata ígérkezik…

Unalom száműzve: híven a hagyományokhoz a szónokok pártállástól függően ugyanazt egészen másként látják! Biztos, ami biztos: látványos tapsok, nyomdafestékkel is küzdő közbeszólások, füttyök dörömbölések élénkítik újra három napon át a Tisztelt Ház hangulatát.

Mottó: Fő eseménynek a törvényjavaslatok, határozatok  vitái, zárószavazásai ígérkeznek. Számos fontos és terjedelmes jogszabály dicsérete, szapulása várható. Mély elmélkedésre késztető indítványok is szerepelnek a  napirenden. Persze csak azoknak, akik megtisztelik a Tisztelt Házat a jelenlétükkel és az ezernél is  több oldalt elolvasva –  fizetett tanácsadóik segítségével –  kellő szinten memorizálják a bennük foglaltakat.

HÉTFŐ

Hűen a hagyományokhoz hangzatoz napirend előtti szónoklatokkal ”köszöntik” újra egymást, majd néhány adminisztratív dolgon túllépve, látványosan harcos pillanatok következnek.

 Interpellációk. 

Fölöttébb kedvelt műfaj. Hangzatos üzenetek váltják egymást. A mentelmi jog birtokában szabad lesz keserűen igazat mondani, valóságot leleplezni, és szabad lesz hazudni, sértegetni, vádaskodni. Minden párt hálásan megtapsolja és győztesként ünnepli szószólóját. Nem nehéz megjósolni: az ellenzék mindenre nemet mond, a kormánytöbbség igenjei jóvoltából viszont az összes választ elfogadja a T. Ház.  Íme, a „főszereplést” kínáló interpellációs szónoklatok tervezett témái.

INTERPELLÁCIÓ

CÍMZETT

JAKAB PÉTER

Jobbik

Meddig büntetik a szegényebb országrészek munkavállalóit?

szövege: PDF

Orbán Viktor

Miniszterelnök

SZABÓ SÁNDOR

MSZP

Az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat is úgy megvédik, ahogyan a magánnyugdíj-pénztári befizetéseket?

szövege: PDF

Varga Mihály

 pénzügyminiszter

VARJU LÁSZLÓ

DK

Nem inkább segíteni kellene, mint megosztani az otthonápolókon?

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

HOHN KRISZTINA

LMP

Milyen intézkedéseket tesznek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás további drasztikus leépülésének megállítása érdekében? 

szövege: PDF

Palkovics László

innovációért és technológiáért felelős miniszter

BURÁNY SÁNDOR

Párbeszéd

Miért szántották be a lakástakarékokat anélkül, hogy lenne helyette valami más?

szövege: PDF

 Varga Mihály

pénzügyminiszter

NÉMETH ZSOLT

Fidesz

Mit tervez tenni a magyar kormány a Kárpátaljai magyarok elleni ukrán támadások ügyében?

szövege: PDF

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

STUMMER JÁNOS

Jobbik

Ki vállalja a felelősséget ezért az embertelen bánásmódért?

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

SOLTÉSZ MIKLÓS

KDNP

Milyen intézkedések várhatók a nevelőszülői hivatás népszerűsítése és megerősítése érdekében? 

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

MSZP

Az igazsággal szemben minden hasonlat sántít?

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

GRÉCZY ZSOLT

DK

A kulturális tao kivégzése avagy a kultúrharc élesedik?

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

SCHMUCK ERZSÉBET

CSÁRDI ANTAL

LMP

Hogyan érvényesülnek az egészségi, környezeti és vidékfejlesztési szempontok az Albertirsa-Kecskemét között tervezett 400 kV-os vezeték létesítése során?

szövege: PDF

Nagy István

agrárminiszter

PESTI IMRE

Fidesz

Hogyan fejlődött egy év alatt az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér? 

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

KEPLI LAJOS

Jobbik

Megfogadja-e végre a kormány a Jobbik javaslatát?

szövege: PDF

Palkovics László

innovációért és technológiáért felelős miniszter

KORÓZS LAJOS

MSZP

Saját zsebből az egészségért?

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

ARATÓ GERGELY

DK

A nyelvvizsga megkövetelése újabb eszköz a hátrányos helyzetű tanulók kirekesztésére a felsőoktatásból?

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

PINTÉR TAMÁS

Jobbik

Simonka ezek után is simán megússza?

szövege: PDF

Orbán Viktor

miniszterelnök

Azonnali kérdések.

Az azonnali kérdéseket benyújtási határideje az ülés előtt  egy óra.  Nem nehéz kitalálni: a miniszterelnököt szólítanák meg legtöbben, ha sürgősebb teendői nem hívják máshová, –  emlegetni azonban akkor is fogják.

A folytatás sem ígérkezik csendesebbnek. a tárgysorozatba vételi kérelmek tárgyalásai, majd pedig a  zárószavazás előtti bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok következnek.

Tárgysorozatba-vételi kérelmek.

BENYÚJTÓ

JAVASLAT

Jobbik képviselőcsoportjának kezdeményezése.

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás szükségességéről.

H/871.

szövege: PDF

Az LMP képviselőcsoportjának kezdeményezése.

Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról.

T/1164.

szövege: PDF

Az LMP képviselőcsoportjának kezdeményezése.

Az illegális migráció elleni küzdelemről és a migrációs helyzet kezeléséről.

H/1486.

szövege: PDF

Bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslatok vitája.

BENYÚJTÓ

JAVASLAT

Benkő Tibor

honvédelmi miniszter

A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról.

H/2163.

szövege: PDF

Seszták Miklós

ex-nemzeti fejlesztési miniszter

A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról.

H/385.

szövege: PDF

Palkovics László

innovációért és technológiáért felelős miniszter

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. Törvény módosításáról.

T/869.

Hírdetés

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény módosításáról.

T/1658.

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról.

T/1659.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

A székelyek Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről.

H/2158.

szövege: PDF

Gazságügyi bizottság

Az orosz közösség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről.

H/2159.

szövege: PDF

Napirend után

Éjszakába járva, tévé, rádió már nem közvetíti, az újságírók is messze járnak már. Marad, ’ki mégis szólni kíván, igazolva fontosságát.

KEDD

Hangzatos napirend előtti felszólalások után, rögvest  ”a lovak közé csapnak”, törvényjavaslatok, határozatok zárószavazásai, tárgysorozatba vétele,  és a legfrissebb indítványok általános vitái következnek.

Zárószavazások

BENYÚJTÓ

JAVASLAT

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

A Magyarország Kormánya és Indiana Állam között a felsőoktatás területén történő együttműködésről szóló mgállapodás kihirdetéséről.

T/2161.

szövege: PDF

Gazdasági bizottság

A Magyar Nemzeti Bank 2017. évről szóló üzleti jelentése és beszámolója elfogadásáról.

H/2024

szövege: PDF

Benkő Tibor

honvédelmi miniszter

A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról.

H/2163.

szövege: PDF

Seszták Miklós

ex-nemzeti fejlesztési miniszter

A 2017-2030 közötti időszakra vonatkozó, 2050-ig tartó időszakra kitekintést nyújtó második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiáról.

H/385.

szövege: PDF

Palkovics László

innovációért és technológiáért felelős miniszter

A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. Törvény módosításáról.

T/869.

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény és az egyes közjegyzői nemperes eljárásokról szóló 2008. évi XLV. törvény módosításáról.

T/1658.

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

Egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról.

T/1659.

szövege: PDF

Igazságügyi bizottság

A székelyek Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről.

H/2158.

szövege: PDF

Gazságügyi bizottság

Az orosz közösség Magyarországon honos népcsoporttá nyilvánítására irányuló kezdeményezésről.

H/2159.

szövege: PDF

Jobbik képviselőcsoportjának kezdeményezése.

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás szükségességéről.

H/871.

szövege: PDF

LMP képviselőcsoportjának kezdeményezése.

Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról.

T/1164.

szövege: PDF

LMP képviselőcsoportjának kezdeményezése.

Az illegális migráció elleni küzdelemről és a migrációs helyzet kezeléséről.

H/1486.

szövege: PDF

Döntés tárgysorozatba-vételi kérelmekről.

BENYÚJTÓ

JAVASLAT

Jobbik képviselőcsoportjának kezdeményezése!

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozás szükségességéről.

H/871.

szövege: PDF

LMP képviselőcsoportjának kezdeményezése!

Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről, valamint az állampárti vezetők és a diktatúra állambiztonsága hivatásos állományának egyes közhivatalok viseléséből való kizárása érdekében szükséges törvénymódosításokról.

T/1164.

szövege: PDF

LMP képviselőcsoportjának kezdeményezése!

Az illegális migráció elleni küzdelemről és a migrációs helyzet kezeléséről.

H/1486.

szövege: PDF

Általános viták a lezárásig.

BENYÚJTÓ

JAVASLAT

Varga Mihály

 Pénzügyminiszter

A pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról.

T/2924

szövege: PDF

Palkovics László

innovációért és technológiáért felelős miniszter

A hazai kis- és középvállalkozások fejlesztéséhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról.

T/2938.

szövege: PDF

Palkovics László

innovációért és technológiáért felelős miniszter

A közszférabeli szervezetek honlapjainak és mobilalkalmazásainak akadálymentesítéséről.

T/2937.

szövege: PDF

Varga Mihály

 Pénzügyminiszter

Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról.

T/2928

szövege: PDF

Varga Mihály

 Pénzügyminiszter

Egyes adótörvények uniós kötelezettségekhez kapcsolódó, valamint egyes törvények adóigazgatási tárgyú módosításáról.

T/2931

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

Magyarország és a Thaiföldi Királyság között létrejött kiadatási egyezmény kihirdetéséről.

T/2921.

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

Egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról.

T/2922.

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvénynek az Alaptörvény hetedik módosításával összefüggő módosításáról.

T/2939.

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

Egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről.

T/2923.

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

Egyes büntetőjogi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról.

T/2934.

szövege: PDF

Trócsányi László

igazságügyi miniszter

Egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról.

T/2936.

szövege: PDF

Napirend után

Csend és béke, nincs kiabálás, sem dobogás, a jegyzőkönyvben azonban az utókor örömére fenn marad a felszólalás.

SZERDA

Elmaradnak a napirendelőtti felszólalások, rögvest a harc mezejére lépve  törvényjavaslatok határozatok „párbajai”  következnek. 

Általános viták a lezárásig

BENYÚJTÓ

JAVASLAT

Pintér Sándor

Belügyminiszter

Egyes belügyi tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról.

T/2930.

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

Az oktatási nyilvántartásról.

T/2940.

szövege: PDF

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

Magyarország Kormánya és az Angolai Köztársaság Kormánya között a diplomata és szolgálati útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről.

T/2925.

szövege: PDF

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszter

Egyes törvények külügyi igazgatási tárgyú módosításáról.

T/2935.

szövege: PDF

Gulyás Gergely

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Az 1976. szeptember 20-i 76/787/ESZAK, EGK, Euratom tanácsi határozathoz csatolt, az Európai Parlament tagjainak közvetlen és általános választójog alapján történő választásáról szóló okmány módosításáról szóló, 2018. július 13-i (EU, Euratom) 2018/994 tanácsi határozat kihirdetéséről.

T/2933.

szövege: PDF

Gulyás Gergely

Miniszterelnökséget vezető miniszter

Egyes választásokkal kapcsolatos törvények módosításáról.

T/2941.

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

Az 1965. évi 4. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a New-Yorkban, 1961. március 30-án kelt Egységes Kábítószer Egyezmény módosításának kihirdetéséről.

T/2929.

szövege: PDF

Kásler Miklós

emberi erőforrások minisztere

Az 1979. évi 25. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a pszichotróp anyagokról szóló, Bécsben, az 1971. évi február hó 21. napján aláírt egyezmény módosításának kihirdetéséről.

T/2932.

szövege: PDF

Napirend után

Híven a hagyományokhoz napirend utáni szónoklatokkal  zárja kapuját a Tisztelt Ház. Magnóra veszik, így legalább hallhatja majd a rokonság.

Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »