Marad az atomenergia Svájcban

Marad az atomenergia Svájcban

Vasárnap a svájci választók többsége elutasította azt a zöld párti kezdeményezést, amelynek értelmében az alpesi országban működő öt atomreaktorból hármat már a jövő évben bezártak volna – derült ki a témában tartott népszavazás eredményéből.

A szavazók 54,23 százaléka voksolt nemmel, míg 45,77 százaléka igennel, s a 26 kantonból 20-ban a nemek tábora volt az erősebb. A részvételi arány 44,8 százalékos volt.

A baloldali pártok által is támogatott javaslat szerint 45 évre korlátozták volna egy reaktor működési idejét. A kezdeményezés megszavazásával 2029-ig teljesen felszámolták volna az országban a nukleáris energiatermelést.

A kormány a 2011. márciusi japán földrengés és szökőár nyomán bekövetkezett fukusimai nukleáris baleset hatására ugyan már döntött az erőművek majdani bezárásáról, pontos menetrendet azonban nem határozott meg. A zöldek népszavazási kezdeményezésükkel a folyamat felgyorsítását szerették volna elérni.

A tervnek Bázelben volt a legnagyobb a támogatottsága, ott a lakosok 60,48 százaléka szavazott az atomerőművek mielőbbi bezárására.

A népszavazási kampány során a kormány a hangsúlyt az ország energiaellátásának biztonságára helyezte, amelyet szerinte az erőművek idő előtti bezárása veszélybe sodorna. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »