Marad a rendkívüli állapot Törökországban

Törökország kormánya hétfőn úgy döntött, hogy 90 nappal meghosszabbítja a rendkívüli állapot érvényességét, amelyet július 20-án, a kudarcot vallott katonai államcsínykísérlet után öt nappal vezetett be.

A hosszabbítást Numan Kurtulmus miniszterelnök jelentette be sajtótájékoztatón a kormány délelőtti ülését követően. Mint mondta, október 19-ével kezdődően lép érvénybe a hosszabbítás, rögvest ahogy lejár a jelenleg érvényben lévő határideje.

A rendkívüli állapot felhatalmazza a kormányt egyebek közt arra, hogy sújtson le azokra, akiket a puccs megszervezésével gyanúsít, így az Egyesült Államokban önkéntes száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok mozgalmának embereire. Ankara állítása szerint Gülen volt az államcsínykísérlet szellemi atyja, a hitszónok viszont váltig tagadja, hogy bármi köze lett volna a puccshoz.

A török hatóságok eddig mintegy harminckétezer embert tartóztattak le az államcsínnyel kapcsolatban, és tízezreket menesztettek vagy függesztettek fel állásukból egyebek mellett a rendőrség, a katonaság soraiból, az igazságszolgáltatás és az oktatás területéről.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »