Már több mint 300 csoport regisztrált – Nagy érdeklődés övezi a csíksomlyói pápalátogatást

Már több mint 300 csoport regisztrált – Nagy érdeklődés övezi a csíksomlyói pápalátogatást

Március 1-jén nyílt meg a Pontifex.ro felület, ahol regisztrálni lehet a csíksomlyói pápalátogatásra. Még csak néhány nap telt el, de már látszik, hogy jelentős az érdeklődés a Ferenc pápa június 1-jei csíksomlyói szentmiséjén való részvétel iránt.

Bár pontos számadatról egyelőre nem áll módjukban beszámolni, a szervezők szerint számottevő érdeklődés övezi a Ferenc pápa június elsejei csíksomlyói miséjére történő előjegyzést. Mint ismert, a Pontifex.ro honlapon kell bejelentkezniük mindazoknak, akik szeretnének részt venni a Szentatya június elsejei miséjén a csíksomlyói Nyeregben. A március elsején megkezdődött regisztráció a hónap végéig tart.

Oláh Zoltán kanonok, a pápalátogatás sajtófelelőse március 4-én, hétfőn a Krónika erdélyi magyar napilapnak elmondta, már péntek óta sokan regisztráltak a honlapon, ugyanakkor sokan tettek fel konkrét kérdéseket a pápalátogatással, az eseménnyel kapcsolatos tudnivalókról.

Bodó Márta, a pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság munkatársa hozzátette, folyamatos az online regisztráció, valamint az érdeklődés a történelmi esemény iránt, és bár a honlap nem fagyott le, az előjegyzés megkezdődése óta eltelt napokban volt olyan pillanat, amikor a „roham” alaposan megviselte a rendszert. Bodó Márta ismertette, hogy már háromszáz körül van a regisztrált csoportok száma, ugyanakkor mintegy hetven levél érkezett a honlapon feltüntetett e-mail-címre, amelyekben a hívek egyrészt megköszönik a katolikus egyházfő romániai apostoli körútjának székelyföldi állomásán való részvétel lehetőségét, másrészt további információkat kérnek. „Bár csoportos és egyéni regisztrációra egyaránt lehetőség van, több szempontból – például utazás, szervezettség – előnyt fognak élvezni a csoportok, ezért ezt a jelentkezési formát ajánljuk mindenkinek. Akárcsak azt, hogy lehetőleg tömegközlekedési eszközökkel jöjjenek Csíksomlyóra” – hangsúlyozta Bodó Márta, utalva többek között arra, hogy május 31-től már csak az engedéllyel rendelkező, csoportokat szállító gépkocsik juthatnak be Csíkszeredába. A Keresztény Szó kulturális havilap főszerkesztője közölte, sokan tesznek fel kérdéseket nekik Magyarországról is, és ezekre folyamatosan válaszol a sajtóbizottság, amelynek bővítették a létszámát.

Hírdetés

Egyébként a plébániákon már jóval az online regisztráció elindítása előtt megkezdődött a Ferenc pápa csíksomlyói miséjére elzarándokolni kívánó hívek összeírása. Ez még nem jelenti a hivatalos előjegyzést, csupán az volt a szervezők célja, hogy előzetes képet kapjanak arról, nagyságrendileg mekkora tömegre számítsanak Csíksomlyón, és ennek alapján alakíthassák ki a hegynyeregbe tervezett szektorokat.

Valamennyi regisztrált személy vonalkódos belépőt kap e-mailben, amelyet ki kell nyomtatniuk, enélkül nem juthatnak be arra a több mint tízhektáros védett területre, amelyet a csíksomlyói hegynyeregben biztonsági okokból elkerítenek a hatóságok.

Forrás és fotó: Krónika.ra

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »