Már több létesítményt átadtak a Ligetben – így áll a projekt

Már több létesítményt átadtak a Ligetben – így áll a projekt

A Liget Projekt több létesítményét már átadták, például a kutyás élményparkot, az ifjúsági sportpályát, vagy a Vakok Kertjét – emlékeztetett a projektért felelős kormánybiztos. Az egyedülálló Országos Restaurálási és Raktározási Központ épületét év végén adhatják át, és nyáron kezdhetnek beköltözni – mondta Baán László, aki hozzátette: látványraktárakat hoznak létre, ahol a látogatók bepillanthatnak az intézmény életébe és időről időre a restaurálás folyamataiba is. A Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézethez hasonló színvonalú múzeumi háttérintézmény még nem született – hangsúlyozta.

Szintén év végén kezdődhet az Új Nemzeti Galéria kivitelezési szakasza – tette hozzá a Szépművészeti Múzeum-Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója. A célnak megfelelő épületet a világhírű, Pritzker-díjas SANAA cég tervezi.
„Csináltak egy nagyszerű dizájnt, nekünk meg az volt a dolgunk, hogy minden tiszteletünk mellett ez a dizájn működjön is a műtárgyak számára, a látogatók számára is”

Hírdetés

– fogalmazott Baán László. Mint mondta, év végén vagy jövő év elején el is kezdődhet a kivitelezés.

A Városligeti Színháznak elkészültek a kiviteli szintű tervei, jövő év első felében elkezdhetik az építkezést. A projektért felelős kormánybiztos kiemelte: 140 éves hagyománya van a városligeti színházlkultúrának, az 1870-es években már állt itt teátrum, melyet a 20. század elején a Vágó testvérek szecessziós épületté alakítottak át, ezt 1952-ben lebontották. A projekt keretében a külső homlokzatot visszaállítják, a belső teret pedig modern gyermek és ifjúsági színházat alakítanak ki – tájékoztatott Baán László.

Már év végén befejezhetik Olof Palme Ház épületét, a Magyar Zene Háza 2019 végére, a Néprajzi Múzeum épülete pedig 2020 nyarára készülhet el – mondta a kormánybiztos.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »