Már tíz pont a Fradi előnye

A címvédő és listavezető Ferencváros simán, 3-0-ra nyert a Budafok otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójából elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésén.

Szerhij Rebrov bajnokcsapata ezzel tíz pontra növelte előnyét a második MOL Fehérvár FC-vel szemben.

A Budafok legutóbb három hónapja, október 25-én győzött a bajnokságban, azóta tíz meccsen mindössze három döntetlenre futotta az erejéből.

Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a Ferencváros, az első negyedórában több helyzetet is kidolgozott, de a gól elmaradt. Nem kellett sokat várni így sem a zöld-fehérek vezetésére, Uzuni a saját maga által kiharcolt büntetőt értékesítette. Néhány pillanattal később a felsőléc mentette meg a hazaiakat, akik nem jelentettek veszélyt Dibusz kapujára.

A Ferencváros nem sokkal a fordulást követően megduplázta előnyét, a sérült Dvali helyére az első félidőben érkező 18 éves Csontos talált be egy pontrúgást követően. A 67. percben megpecsételődött a budafokiak sorsa, miután egy kezezést követőn másodszor is büntetőhöz jutott a címvédő, ezúttal pedig Haratin volt az ítélet végrehajtója.

A hajrában nem változott az eredmény, a Ferencváros könnyed játékkal diadalmaskodott.

OTP Bank Liga, az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzések:

Kisvárda Master Good-MOL Fehérvár FC 2-1
Budafoki MTE-Ferencvárosi TC 0-3

A tabella

1. Ferencvárosi TC 17 13 3 1 35-9 42 pont

2. MOL Fehérvár FC 17 9 5 3 41-19 32

3. Kisvárda Master Good 17 7 6 4 19-19 27

4. MTK Budapest 17 7 5 5 26-23 26

Hírdetés

5. Paksi FC 17 7 3 7 31-31 24

6. Puskás Akadémia FC 17 7 3 7 21-25 24

7. ZTE FC 17 6 3 8 30-30 21

8. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 3 8 16-22 21

9. Újpest FC 17 5 4 8 20-37 19

10. Budapest Honvéd 17 4 6 7 26-25 18

11. Budafoki MTE 17 4 4 9 19-31 16

12. Diósgyőri VTK 17 4 1 12 20-33 13

A 18. forduló programja

január 30., szombat:

MTK Budapest-Puskás Akadémia FC 12.30

Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 14.45

Ferencvárosi TC-Kisvárda Master Good 17.00

MOL Fehérvár FC-Budapest Honvéd 19.30

január 31., vasárnap:

ZTE FC-Paksi FC 14.10

Diósgyőri VTK-Budafoki MTE 16.15


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »