Már számolják az 1800 doboznyi szavazatot, eredményeket vélhetően csak este közölnek

Már számolják az 1800 doboznyi szavazatot, eredményeket vélhetően csak este közölnek

Vasárnap kilenc óra körül elkezdték megszámolni az előválasztás második körében beérkező szavazatokat az MSZP Villányi úti székházában.

Fotó: Előválasztás 2021/Facebook

Hírdetés

Veres Gábor, a szocialisa párt politikusa az Előválasztás 2021 Facebook oldalán közzétett videóban elmondta,

1800 doboznyi voksot kell átszámolniuk.

Úgy tűnik, a korábbi tervekkel és információkkal ellentétben az Országos Előválasztási Bizottság tagjai ezúttal nem fogják óránként egy megye és egy budapesti választókerület eredményeit bejelenteni, Veres Gábor szerint

körülbelül este 8-9 körül várják azt, hogy valamilyen eredményről betudnak számolni, és időközben nem nagyon lesz lehetőség arra, hogy részeredményeket mondjanak, legfeljebb feldolgozottsági adatokat tudnak majd közölni.

Mint megírtuk, szombaton, az utolsó napon 118.415-en adták le voksukat a miniszterelnök-jelöltekre, az összesített adatok szerint a második fordulóban így 662.016 fő vett részt.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »