Már Somorján is elérhető a Szociális Biztosító

Már Somorján is elérhető a Szociális Biztosító

Kirendeltséget nyitott Somorján a Szociális Biztosító (SP). A környező településekről nem kell többé Dunaszerdahelyre, a járási székhelyre utazniuk a biztosító ügyfeleinek – tájékoztatott Martin Kontúr szóvivő.

„A döntéssel a településvezetők kérésének tettünk eleget, akik a lakosság számának növekedésével és az utazás okozta problémákkal indokolták a kezdeményezést. Ez a tendencia a Somorja környéki településekre is jellemző. Arra számítunk, hogy a somorjai iroda megnyitása közel 30 százalékkal tehermentesíti a dunaszerdahelyi kirendeltséget, aminek előnyeit az ügyfelek is érezni fogják” – fogalmazott a kirendeltség megnyitóján Michal Ilko, az SP vezérigazgatója.

Hírdetés

A Pozsonyi út 82/35. szám alatt, a munkaügyi hivatal épületében nyílt meg az iroda és információs tanácsadó központ. Csütörtök kivételével minden munkanapokon nyitva tart.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »