Már nyomoz a rendőrség a lefestékezett TEK-es harckocsi miatt

A budapesti karácsonyi vásár helyszínén, a Vörösmarty téren felállított BTR-80 típusú páncélozott szállító harcjárművet szerda délután vörös festékkel fújták le. A kérdéses időben mind a hat járőr szolgálati feladatot látott el a vásár területén, így a járműnél csak egy fő tartózkodott, ideiglenesen a szolgálati gépkocsijában. Tekintettel a páncélozott jármű méretére, az időlegesen ​csak részben volt számára látható – közölte lapunk megkeresésére a TEK.

A válasz azért is furcsa, mert Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója sajtótájékoztatóján azt mondta, az eset váltásidőben történt.

A TEK azt is közölte, hogy ebben a biztosítási feladatban a harcjármű döntő feladata az úttorlaszként való alkalmazás, és a jármű elhelyezése szűkíti a behajtás lehetőségét. A biztosítási feladatok meghatározó erői a mozgó járőrök, akik kétszer három fő váltásban teljesítenek szolgálatot. Normál helyzetben a három pihenő ember és egy BTR-kezelő a harcjárműnél tartózkodik.

Hírdetés

„A biztosítási feladat során a végrehajtáson van a hangsúly, nem a saját járműveinket, hanem az embereket igyekszünk megvédeni. Nem arra rendezkedtünk be, hogy ilyen jellegű, festékszórásos eseményeket akadályozzunk meg. Erre ezek szerint a jövőben pluszerőt kell biztosítanunk, és biztosítunk is” – szögezték le. Az eset körülményeiről tájékoztatták a területileg illetékes rendőri szerveket.​

A Zoom.hunak nyilatkozott a terrorelhárítók sajtófőnöke. Elmondása szerint a BTR személyzetének egy része, a BRFK, a Készenléti Rendőrség, és a honvédség környéken tartózkodó járőrei egy „gyanúsan viselkedő alakot” kerestek, kevéssel fél négy előtt megjelent a BTR közelében egy másik ismeretlen, a későbbi „festőművész”, egy fiatalember. Róla több felvétel is készült. Megvárta, amíg az ott járőröző rendőrök és katonák elhaladnak előtte, majd – a térfigyelő kamerák felvételei szerint – alig öt másodperc alatt lefújta a BTR oldalát, aztán elment. Percekkel később visszatért, ekkor már kapucnival próbálta eltakarni a fejét, fotót akart készíteni, de amikor meglátott egy közeledő rendőrjárőrt, elfutott a Duna irányába. Azt nem lehet tudni, hogy a két ismeretlen között van-e kapcsolat, vagy a véletlen műve, hogy míg az egyiket üldözték a másik lefesthette a BTR-t. A sajtófőnök úgy tudja, az V. kerületi rendőrkapitányság keresi a festékszórós férfit.

mno


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »