Már most rács mögé csukhatják a Deák téri késelőt és tettestársait

Három férfi letartóztatását indítványozta a Fővárosi Főügyészség szombaton a Deák téri kettős emberölés ügyében, melyben a gyanú szerint egyikük két embert halálra késelt.

Az ügyészség közleménye szerint a péntek hajnali V. kerületi Deák Ferenc téren kitört verekedésben egy 18 éves férfi a nála lévő késsel két sértettet megszúrt, akik a földre estek. Az egyik földön fekvő sértettet egy tizenkilenc éves férfi még többször megrúgta, miközben egy másik tizenkilenc éves férfi „támogatólag volt jelen” – emelték ki.

A Fővárosi Főügyészség a gyanúsítottak jelenlétének, valamint a bizonyítás zavartalanságának biztosítása, illetve a bűnismétlés veszélyének kizárása érdekében kezdeményezte letartóztatásukat.

Hírdetés

A gyilkosság áldozata két magyar fiú volt. A 21 éves Gergelyről barátja azt mondta, készült az önálló életre. Imádta a focit, az Újpest volt a mindene. Nem volt mintagyerek, garázdaság miatt többször felelősségre vonták már. De a késtől irtózott, soha nem hordott magánál. A másik áldozat az ő legjobb barátja, a 16 éves László volt, akinek a születésnapját ünnepelték.

Az előzményekről itt olvashat:

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »