Már most ölik egymást a zsíros parlamenti helyekért a degeneráltak meg a szocik

Több szocialista elnökségi forrás is megerősítette ma, hogy Molnár Gyula tegnap az MSZP elnökségi ülésére bevitte az ominózus MSZP-DK listát a 106 egyéni választási körzetről. De az elnökségi tagok elfogadhatatlannak tartották, mert az ö körzetük neve mellett – kivéve Molnár Gyuláét és Hiller Istvánét – nem az “MSZP”, hanem a “DK” szerepelt.

Finisben van az MSZP és a DK közötti egyeztetés a 2018-as jelöltállításról – nyilatkozta Hiller István, az MSZP választmányi elnöke, a szocialista tárgyalódelegáció tagja tegnap az atv.hu kérdésére, még az MSZP delutáni elnökségi ülése elött.

A szocialista válaszmányi elnök is tagja annak a tárgyalódelegációnak Molnár Gyula pártelnök és Tóth Bertalan frakcióvezetö mellett, akik egyeztettek múlt pénteken is a DK-sokkal, Gyurcsány Ferenccel és Molnár Zsolttal a választási együttmüködésröl, a 106 egyéni körzet felosztásáról.

Az ATV fömunkatársának az MSZP több elnökségi tagja egybehangzóan állította: Molnár Gyula pártelnök letett az asztalra a tegnap délután 5 órakor kezdődő elnökségi ülésen egy listát, “de az nem ment keresztül”, mert az elnökségi tagok közül senki sem támogatta.

“Ami nem csoda, mert a körzeteik mellett a listán a DK szerepelt, nem az MSZP” – mondta az egyik elnökségi tag, hozzátéve: az MSZP-ben október 31-vel lezárult az egyéni képviselőjelölt-állítási folyamat, a nevek odakerültek a körzetekhez. Ezért volt sokkoló a számukra, hogy például az ominózus listán Molnár Lajos neve ugyan szerepelt a Budapest XXII. körzete mellett, a többiek körzetéhez – Korózs Lajos (Eger), Legény Zsolt (Kisvárda), Bárány Balázs (Budakeszi) Gúr Nándor (Kazincbarcika), Bárándy Gergely (Budapest, XVI. kerület), vagy például Kunhalmi Ágnes (Budapest, XVIII. kerület) a “DK” beírás szerepelt. Pápa, Gögös Zoltán körzete vitatott még.

Elnökségi forrásaink szerint Hiller István az elmúlt napokban azzal nyugtatta a szocialista képviselőket, hogy “már csak két-három kérdeses körzet van, közel a megállapodás”.

Viszont ő tegnap nem is volt ott végig az elnökségi ülésen, a parlamenti feladatatai elszólították. Volt olyan elnökségi tag, aki az MSZP-ről szólva úgy fogalmazott: “inkább egyedül, állva halunk meg, de azt a listát, ami olyan mint egy DK-s kívánságműsor, nem tudjuk elfogadni”.

Az atv.hu-n közölt listán valóban 55-45 az MSZP-DK arány, ezt az MSZP-s forrásaink “túl mohónak” tartják. Az egyik legismertebb forrásunk azt mondta: az ominózus listán legalább 14-15 helyen változtatni kellene, ráadásul a korábbi megegyezéshez képest a DK e lista tanulsága szerint több megyében is épp azokra a választókerületekre tart igényt, amiket eddig MSZP-seknek gondoltak.

Ez olyan mint egy “tükörkép”-lista, ezt az MSZP-elnökség biztos nem fogadja el – állította egy másik forrásunk, a kialakult helyzetet úgy magyarázva: az MSZP-s tárgyalódelegáció gyorsítani akart, hogy a december 9-ei kongresszusra meglegyen az MSZP-DK megallapodás a 106 körzetről, kiegészítve az Együtt-Párbeszéddel.

A DK viszont az időhúzásra játszik, azt remélve, hogy az MSZP egyre gyengébb lesz, és akkor ők több és esélyesebb körzetet harcolhatnának ki.

atv.hu


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »