Már hetven halottja van a pakisztáni merényletnek

Már hetven halottja van a pakisztáni merényletnek

A tálibok vállalták a Kelet-Pakisztánban tegnap elkövetett, 70 ember életét követelő öngyilkos merényletet. A sebesültek száma meghaladja a háromszázat. A támadás Lahor városában történt egy parkban, ahol a helyi keresztény közösség húsvéti ünnepséget tartott.

A halálos áldozatok között sok a nő és a gyermek, a húsvéti fesztiválra ugyanis főként családok érkeztek. A tűzszerészek szerint 8-10 kilónyi robbanószer okozta a detonációt. A támadás elkövetését a pakisztáni tálib szélsőséges mozgalom egyik szárnyához, a Tehrik-e Talibán szervezethez köthető egyik csoport vállalta. Pakisztánban a 2009-ben indult katonai műveletek után a tálibok kisebb, elszigetelt területekre szorultak vissza, de továbbra is képesek támadásokat indítani a biztonsági erők és polgári célpontok ellen.

A korábbi beszámolók 65 halálos áldozatról szóltak. Több mint 340-en sebesültek meg a terrortámadásban – közölte a Pandzsáb tartományi mentőszolgálatok szóvivője.

A legtöbb áldozat nő vagy gyerek, miután a merénylő egy játszótér közelében hozta működésbe a robbanószerkezetet. A helyi média beszámolói szerint a merényletben meghalt gyermekek száma a 29-et is elérheti.

A merénylet elkövetőjeként a pakisztáni tálib szélsőséges mozgalom egyik szárnyához, a Tehrik-e Talibán szervezethez köthető Dzsamat ul-Ahrar nevű iszlamista csoport jelentkezett.

A hivatalos tájékoztatás szerint öngyilkos merénylet történt, a terrorista mintegy 20 kilogramm robbanószert vitt magával a testére erősített robbanóövben, illetve egy hátizsákban. A robbanóanyag mellé csavarokat is tettek, hogy ezzel növeljék a detonáció pusztító hatását.

A robbanás a Gülsán-e-Ikbál park főbejáratához közeli parkolóban történt. Az év egyik első meleg estéjén sokan keresték fel a parkot, és sokan voltak közöttük pakisztáni keresztények, akik a húsvéti fesztiválra érkeztek a parkhoz tartozó vidámparkba. (MTI)


Forrás:vajma.info
Tovább a cikkre »