Már emberéletet is követelt az árvíz

Már emberéletet is követelt az árvíz

Elsodort az ár a Neamţ megyei Itrineşti településen egy embert, aki megpróbált átgázolni a megáradt patakon. A katasztrófavédelmisek már csak a férfi élettelen testét találták meg.

Az országos katasztrófavédelmi felügyelőség szerint kedden és az elmúlt éjszaka 13 házat, 166 udvart, 50 pincét tett tönkre a nagy mennyiségű csapadék okozta áradás.

5100 tűzoltó 1800 műszaki eszköz bevetésével próbálta elhárítani a veszélyt és a károkat.

A katonai tűzoltók jelenleg is dolgoznak Szilágy és Neamţ megyében a gazdaságokat elöntő víz kiszivattyúzásán.

Kedden és keddről szerdára virradóan az ország 17 megyéjének 34 településén okozott károkat a lezúduló eső és az erős szél.

Szilágy megye négy településén például összesen 40 háztartást öntött el a víz keddről szerdára virradóan.

A Szilágy megyei katasztrófavédelmi felügyelőséghez (ISU) az éjszaka folyamán több segélykérő telefonhívás érkezett, mivel a lezúduló csapadék miatt gazdaságokat öntött el a víz Romlott, Alsóegregy, Zsákfalva és Alsónyárló településeken. Öt tűzoltóegység indult kiszivattyúzni a vizet a pincékből, udvarokból, kutakból.

Végh Sándor alprefektus és Florin Pop alezredes, a Szilágy megyei katasztrófavédelmi felügyelőség parancsnokának első helyettese szerda reggel kiszállt az érintett településekre, hogy a helyszínen tájékozódjon a helyzetről és felbecsülje a károkat.

(agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »