Már csak “hat legény maradt talpon a vidéken” – Négy év alatt kilenc főt cseréltek le a kormány “family” fotóján

Már csak “hat legény maradt talpon a vidéken” – Négy év alatt kilenc főt cseréltek le a kormány “family” fotóján

Solymos László (Most-Híd) lemondásával a kilencedik ember tűnt el az eredeti, 2016-os kormányból. Persze változtatásból ennél több is volt az elmúlt négy év alatt, ám már ez a kilences szám is igazán sokatmondó a “folytonosság és stabilitás” kormányának margójára.

Az egész kezdődött a négyből hárompárti koalícióra szűküléssel, majd folytatódott Roman Brecely (Siet) “krízismenedzser” távozásával. Ha még emlékszünk rá, ő volt Érsek Árpád előde a közlekedésügyi tárca élén, 2016. március 23-tól egészen 2016. augusztus 31-ig vezette azt.

Brecely egyébként azután vesztette el székét, hogy a Siet képviselői klubjának többsége összevitázott Radoslav Procházkával. Ezután át is léptek a Most-Híd képviselői klubjába, a minisztériumot pedig Érsek kapta meg.

A következő távozó a botrányba keveredett Peter Plavčan sns-es oktatásügyi miniszter volt. Ő 2017. augusztus 31-én volt kénytelen távozni a tudományra szánt EU-s támogatások miatti botrány után. Ennek során derült fény arra, hogy az egyik pályázati kiírásban különféle megkérdőjelezhető hátterű cégek nyertek.

A botrány kicsúcsosodásának idején Andrej Danko demonstrációként felmondta a koalíciós szerződést, ennek ellenére a koalíció mégsem esett szét…

A harmadik távozó miniszter azóta a Smer kötelékét is elhagyta. Marek Maďarič Ján Kuciak és menyasszonya meggyilkolása után önként mondott le. Mint mondta, a kulturális tárca vezetőjeként felelősséget érzett az újságíró sorsáért.

A gyilkosságtól függetlenül is várható volt, hogy esetleg valamilyen módon kiugorjon a kormányból, miután több konfliktusa is volt Andrej Dankoval – például az RTVS igazgatóválasztása miatt.

Egyébként Maďarič, aki a Smer kampánystratégiájáért volt felelős, a Fico-kormány utolsó távozója volt. Ekkor már 2018 februárját írtuk.

Maďarič után Robert Fico kormányfő volt a következő távozó, aki a közvélemény nyomására mondott le végül, bár foggal-körömmel, no meg az asztalra kiterített 1 millió euróval kapaszkodott székébe.

Hírdetés

Helyét Peter Pellegrini vette át, aki ez alatt a választási ciklus alatt igazi rekorder lett, ha miniszterségről van szó. Először informatizációért felelős miniszter volt, majd Maďarič távozása után közel három hétig kulturális miniszterként tevékenykedett. 2018 áprilisában, Tomás Drucker lemondása után még a belügyi tárcát is vezette átmenetileg kormányfőként. Most pedig a következő kormány felállásáig az egészségügyi tárca tartozik hozzá a “standard” feladatain kívül.

Robert Kaliňák, aki jelenleg politikai nyugdíjas, 2016-ban úgy lett belügyminiszter, hogy állítólag sem Bugár Béla, sem pedig Radoslav Procházka nem akarta őt a kormányban látni. A Smer kitartott minisztere mellett, Bugárék pedig szépen csendben belenyugodtak a megváltoztathatatlanba.

A Kuciak-gyilkosság után az utca Kaliňák fejét követelte, ő azonban kitartott márciusig. Bugár azt hangoztatta, hogy “Kaliňáknak mennie kell, de a Smernek kell megoldania”. Ezután “Kali” bejelentette, hogy beadja lemondását, melyre aztán nem került sor. Végül Ficoval együtt lépett ki a kormányból azután, hogy az államfő kinevezte az új kormányt.

Néhány hónapig még eljárt a parlamentbe képviselőként, majd ezt megunva “politikai nyugdíjba vonult”. Napjainkban gazdasági érdekeltségei mellett unokaöccse bimbózó politikai karrierjét egyengeti a Smerben.

Az új kormányba már nem lépett be Lucia Žitňanská, aki az igazságügy megreformálásán munkálkodott. A Most-Híd egyik komoly pillére veszett oda, miután az elégedetlenségét nem kendőző miniszterasszony távozott, bár az ő fejét nem az utca embere követelte, hanem az SNS és Andrej Danko.

A ma már pártelnök Tomáš Drucker is megfordult pár miniszteri széken. Kitudja? Lehet, hogy ha a 2018-as kormányválság során kitart az egészségügyi tárcánál, akkor még mai is a Smer minisztere, nem pedig egyik ellenfele a választásokon.

Drucker 2016-ban egészségügyi miniszter lett, majd a gyilkosság után kénytelen kelletlen átvette a belügyi tárcát. Nem volt túl hatékony az amúgy is kiélezett helyzetben. Mindössze egy hónapot bírt ki, és még Tibor Gašpar rendőrfőkapitányt sem tudta elküldeni.

A Smer nagy nyertese az elmúlt négy évből Peter Kažimír, aki minden körülmények között higgadtan maradt a pénzügyminisztérium feje, majd mikor úgy döntött, hogy elege volt a politikából (vagy a Smerből?), 2019. június 1-vel megszerezte magának a Nemzeti Bank elnöki székét.

Azóta érezhető is a feszültség közte és Robert Fico között, aki nem egyszer szólta meg az “új” Kažimírt.

A Fico-Pellegrini-kormány vélhetően utolsó távozója a 2016-os eredeti bandából a most-hidas Solymos László, akit néhány napja kapcsoltak le a rendőrök, miután testvérével pofozkodtak, törtek-zúztak egy kínai étteremben. Javára legyen mondva, hogy késlekedés nélkül lemondott (bár egyébként se tartott volna már sokáig kinevezése), visszatetszést keltett azonban az, hogy a rendőrök előtt azzal védekezett, hogy “én vagyok környezetvédelmi miniszter!”.

Botránya ellenére Solymos csak a miniszteri és képviselői posztjáról mondott le, a februári választásokon ismét karikázhatják őt a Most-Híd választói.

Körkép.sk, dennikn.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »