Már csak feleannyi pótlékot kapnak

Már csak feleannyi pótlékot kapnak

A boltzár eltörlésével a parlament megfelezte a kereskedelmi dolgozók vasárnapi pótlékát. Kormánypárti politikusok az ellenzékre mutogatnak, és úgy érvelnek, hogy az alkotmányos rend nem hagyott más választást. A szocialisták szerint ez nettó hazugság.

2014 decemberében fogadták el a vasárnapi boltzárról szóló törvényt a Fidesz és a KDNP képviselői a parlamentben. 2015 márciusában százszázalékos bérpótlékot szavazott meg a parlament a vasárnap dolgozó bolti eladóknak. Két külön jogszabályról van szó. Az is teljesen egyértelmű a Nemzeti Választási Bizottság honlapján elolvasható népszavazási kérdésből, hogy a szocialisták kizárólag a boltzár eltörléséről kérdezték volna meg az embereket, a megemelt bérpótlékot nem kifogásolták. A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője mégis mást állított a parlamentben. „Valójában népszavazási kérdésként a vasárnapi bérpótlék eltörlését is javasolták. De, ez így van. Ugyanis azt javasolták, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy az egyben kerüljön visszavonásra a törvény” – mondta Rogán Antal.

A Fidesz frakcióvezetője tovább ment. Kósa Lajos szerint a szakszervezetek a kormánypártoknak köszönhetik, hogy a jövőben egyáltalán tárgyalni lehet a vasárnapi bérpótlék mértékéről. Ha ugyanis az MSZP-s népszavazás érvényes és eredményes lett volna, akkor a boltzáras törvénnyel együtt semmisült volna meg a bérpótlék emeléséről szóló törvénymódosítás – érvelt a politikus. „Amennyiben egy népszavazás valamilyen kérdésben dönt, akkor abban a szabályozási körben, arra a kérdésre három évig semmilyen új szabályt nem lehet hozni. Tehát a szocialisták eljárása ezt a rendkívül rossz helyzetet eredményezte volna. Azonban miután a parlament jóval a népszavazási kérdés megkezdése előtt döntött erről a kérdésről, lehetőség nyílik arra, hogy rövid időn belül egyeztetve az érintettekkel tisztázzuk azt, hogy a vasárnapi munkavégzés esetén az érintett dolgozóknak milyen munkafeltételeket és juttatást kell adni” – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

A szocialisták elnöke szerint a kormánypárti politikusok csúsztatnak. „Nem ebben a törvényben van benne a bérpótlék kérdése, ha Kósa Lajos egy picit elolvasná a törvényt, tudom, hogy nem szokása, és inkább anekdotákban fejezi ki magát, de ha elolvassa, akkor ez két törvény. Amit mi kezdeményeztünk, az egyedül, kizárólag a kiskereskedelmi forgalomban lévő tiltást akarta megszüntetni. A munka törvénykönyve rendelkezik arról, hogy milyen bérpótléka van a vasárnap dolgozó munkavállalónak” – nyilatkozta Tóbiás József.

A kormány törvénymódosítása nemcsak a vasárnapi boltzárat törölte el, hanem a százszázalékos vasárnapi pótlékot is. A jogszabály általános érvénnyel mondja ki, hogy a vasárnapi munkáért ötvenszázalékos bérpótlék jár, a bolti eladók sem élveznek kiváltságot. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) tiltakozik a vasárnapi bérpótlék megfelezése ellen. „Ez számunkra elfogadhatatlan. Alacsonyak a bérek, kevés az ember, és majdnem azt lehet mondani, most már lassan lehet ingyen dolgozni, teljesül azoknak az embereknek a kérése, akik vasárnap szeretnek vásárolni” – jelentette ki Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke.

A törvénymódosítást szombatig kihirdetik, az üzletek másnap már ki is nyithatnak. „Minden üzlet érdeke az, hogy mielőbb kinyisson, hiszen a vásárlók ezt igénylik, és a piaci verseny is ezt a tempót diktálja. Ugyanakkor fel is kell erre készülni. Arra nem lehet számítani, hogy kivétel nélkül minden olyan üzlet, amelyiknek a szándéka nyitás, az most vasárnap ki is fog nyitni. Nyilván lesznek olyanok, akik ezt meg tudják tenni” – szögezte le Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

Az új szabályok szerint százszázalékos bérpótlék csak munkaszüneti napon jár a dolgozóknak.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »