Már a vasúti peronokon is osztogatják a Habony-lapot

A Lokál cserébe 66 millió forintot érő hirdetési felületet biztosít a MÁV-nak.

A június elején napilappá alakult Lokál – amelyet a Habony Árpád érdekeltségébe tartozó Modern Media Group (MMG, a G. Fodor Gábor vezette 888.hu heccportál kiadója) jelentet meg – már a vasút utasaihoz is eljut. Erről a Népszabadság számolt be csütörtökön.

Az ingyenes napilap – amely részt vett a Spéder Zoltán ellen intézett kormányzati támadásban is – metró- és villamosmegállókban (összesen 81 helyen) való terjesztéséért a BKV havi 4,3 millió forintot kap bérleti díj gyanánt – írja a lap.

Eddig csak itt terjesztették a lapot, ám a Modern Media Group (MMG) – amelyben a korábbi államtitkár, Győri Tibor is érdekelt – időközben a MÁV-val is szerződést kötött. Hat pályaudvaron (köztük a három nagyon és Kelenföldön) engedélyezték a Lokál osztogatását és állványra kihelyezését. Barterszerződés keretében az MMG napi 3,3 millió forint plusz áfa értékű – azaz havi 66 milliós – hirdetési felületet biztosít a Lokálban a MÁV-nak.

Nem a MÁV az első állami cég, amely a Lokálban hirdethet: a Szerencsejáték Zrt. például áprilistől év végéig bruttó 486 milliót fizet a Lokálban és a hetilap Lokál extrában megjelenő 108 hirdetésért. Így a Lokál egy évvel ezelőtti indulása óta direkt módon, reklámszerződés keretében 1,5 milliárd forintnyi közpénzhez juthatott. (Szokott még hirdetni az MVM és az MTVA is.)


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »