Már a kisipart is sújtja a munkaerőhiány

Már a kisipart is sújtja a munkaerőhiány

A szakképzett munkaerő hiánya már a kisiparosokat is elérte, tevékenységük bővítésének egyre inkább akadálya, hogy nem tudnak felvenni jó szakmunkásokat – mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke az MTI-nek.

A szakemberhiány elsősorban a fémiparra, az építőiparra jellemző, de érinti az egész kisipart – tette hozzá. Németh László szerint a szakemberhiány egyes településeken a szolgáltatások ellátását veszélyeztetheti, illetve akadályozhatja a pályázatokon való indulást is, mert a kiírások általában foglalkoztatásbővítést írnak elő.

Az IPOSZ elnöke szerint a kisiparban a munkaerőhiányt némileg orvosolni lehet a közmunkások munkaerőpiacra segítésével, egyrészt átképzéssel, másrészt kellenek jó segédmunkások is. Emellett ösztönözni kellene a mestereket abban, hogy a gyakorlati ismereteket átadó képzésben minél inkább vegyenek részt – mondta.

Mindezzel párhuzamosan az IPOSZ elnöke szerint valós bérfelzárkóztatást kellene indítani Magyarországon, hogy a jó szakmunkások az országban maradjanak.

MTI

The post Már a kisipart is sújtja a munkaerőhiány appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »