Manipulációval vádolják a Facebookot

Manipulációval vádolják a Facebookot

A világ elsőszámú hírcsatornájaként is funkcionáló Facebook berkeiből kiszivárgott dokumentumok tanúsága szerint, a közösségi háló régimódi hírszerkesztéssel manipulálja az elvileg emberi tényező nélkül összeállított legnépszerűbb tartalmak listáját.

 

Hogy a Facebook cenzúrázza a rasszistának, gyűlöletkeltőnek ítélt bejegyzéseket és profilokat, a migránsválság elmélyülése óta közismert. Példaként említhető a kölni tömeges erőszakkal kapcsolatos posztok eltűnése is.

 

A mostani eset annyiban más, hogy a felhasználók által a Facebookról kialakított alapvető kép kérdőjeleződött meg. A lavinát a Gizmodo.com tech-blog indította el, amely nevük elhallgatását kérő, állítólagos egykori Facebook-alkalmazottakra hivatkozva közölte, hogy a világ legnagyobb közösségi hálója emberi tényező bevonásával manipulálja a legnépszerűbb hírek, az egyelőre csak amerikában elérhető „Trending News” modul listáját, előnyben részesítve a balközép politikai irányultságú híreket a konzervatívok rovására.

 

Állítólag semmibe véve a számítógépes algoritmus által felállított ranglistát, mesterségesen „beinjekcióznak” híreket és más tartalmakat, hogy fenntartsanak egy adott témát, vagy hogy kiszorítsák a számukra előnytelen információt. A névtelen források szerint olyan is előfordult, hogy a Twitteren felkapott híreket kellett beilleszteni a hírfolyamba, hogy lépést tarthassanak a konkurenciával.

 

Mark Zuckerberg és Angela Merkel az ENSZ szeptemberi munkaebédjén, ahol a migránsellenes posztok cenzúrájátról egyeztettek. Ez csak azért derült ki, mert véletlenül bekapcsolva maradt egy mikrofon. Forrás: Mozgasterblog.hu

 

Objektív számítógépes algoritmus helyett szerkesztőbizottság

 

A TheGuardian szerkesztőségének birtokába jutott dokumentumok alátámasztják a Gizmodo értesüléseit. A lap csütörtökön azt írta cikkében, hogy a „Facebook dönti el, mi hírértékű a felhasználók számára”, ezzel kvázi szerkesztői döntéseket hoz, amelyeket egy 12 főből álló munkacsoport hajt végre.

 

A TheGuardian információi szerint a szerkesztőcsapat a nap 24 órájában dolgozik, és feladata, hogy híreket adjon hozzá a „Trending News” (legnépszerűbb hírek) modulhoz, vagy feketelistán lévő anyagokat vegyen le onnan – arra hivatkozva, hogy a megjelent információ nem valódi globális esemény.

 

A vállalat vezetése szerint egy-egy felkapott hír jelentőségét 10 mérvadó hírcsatorna (BBC, CNN, Fox News, The Guardian, NBC News, The New York Times, The Wall Street Journal, Washington Post, Yahoo News és a Yahoo) segítségével mérik fel. Ugyanezt az elvet követik a hagyományos médiaorgánumok is: összeállítják a megbízható források listáját, amelyekre érdemes és ajánlatos hivatkozni.

 


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »